Litvánia szerint Oroszország felelős azokért a robbanószert tartalmazó csomagokért, amelyek több európai ország logisztikai központjában tüzeket okoztak.
A tűzesetek a NATO-országok körében komoly aggodalmat váltottak ki, miután az állítólag Moszkva által szervezett egyik szabotázsakció majdnem légi katasztrófát idézett elő.
A nyugati kormányok és európai hírszerző ügynökségek már korábban is Moszkvát vádolták azzal, hogy szándékos szabotázsakciókkal igyekszik destabilizálni Ukrajna szövetségeseit.
A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap októberben arról számolt be, hogy a Nagy-Britanniában, Németországban és Lengyelországban júliusban tűzeseteket okozó robbanószeres csomagok Litvániából származtak.
A brit és német hatóságok vizsgálatot indítottak, miután a birminghami és lipcsei raktárakban csomagok borultak lángba. A német hatóságok szerint egy légi áruszállító repülőgép fedélzetén is tűz ütött ki, ami hajszál híján repülőgép-szerencsétlenséghez vezetett.
„Szövetségeseinknek azt üzenjük, hogy ezek az események nem véletlenszerűek, hanem egy katonai művelet részei” – nyilatkozta Kestutis Budrys, a litván elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a Ziniu Rádiónak.
Hozzátette: „Semlegesíteni kell a probléma forrását, meg kell állítani, a probléma forrása márpedig nem más, mint az orosz katonai hírszerzés.”
Ez volt az első alkalom, hogy egy magas rangú litván tisztviselő nyíltan megvádolta az orosz katonai hírszerzést konkrét szabotázsakcióval.
A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap szerint Lengyelországban egy logisztikai központban kigyulladt teherautó is egy ilyen csomag miatt kapott lángra. Októberben a lengyel hatóságok négy embert vettek őrizetbe, akik az Európai Unió országaiba és Nagy-Britanniába robbanószert tartalmazó csomagokat küldtek; a szállítmányok végső célpontja az Egyesült Államok és Kanada lett volna. A feltételezett orosz szabotázsok miatt Lengyelország bezáratta a poznani orosz konzulátust.
A brit elhárítási és biztonsági szolgálat (MI5) vezérigazgatója, Ken McCallum októberben úgy nyilatkozott, hogy az orosz katonai hírszerzés (GRU) Nagy-Britanniában és Európában próbált „zűrzavart” kelteni - közölte a hirado.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.