Egy nő 200 euróval próbálta megvesztegetni a határőröket Csapon annak érdekében, hogy férje útlevél nélkül beléphessen Ukrajna területére. Az ügyben büntetőeljárás indult, a férfit is felelősségre vonták.
Az Ukrán Állami Határőrszolgálat Nyugati Regionális Igazgatósága közlése szerint vesztegetési kísérlet történt a csapi határátkelőn.
Egy házaspár vonattal érkezett Magyarországról Ukrajnába a „Csap (Druzsba)” határátkelőn keresztül. A határellenőrzés során a férfi közölte az ellenőrrel, hogy elveszítette az útlevelét, és csak egy fénymásolatot tudott bemutatni.
Pénzzel próbálta „megoldani” a helyzetet
A határőrök megkezdték a férfi személyazonosságának és állampolgárságának ellenőrzését. Eközben a felesége attól tartva, hogy férjét nem engedik át a határon, saját módszerhez folyamodott: 200 eurót helyezett az útlevelébe, és így próbálta megvesztegetni a határőröket.
A szolgálatot teljesítő katonák visszautasították az ajánlatot, tájékoztatták a nőt a cselekmény büntetőjogi következményeiről, majd jelentették az esetet a feletteseiknek.
A helyszínre a rendőrséget is kihívták, a nőt pedig a nyomozócsoporttal együtt a rendőrkapitányságra vitték kihallgatás céljából. Az ügyben a Büntető Törvénykönyv 369. cikke alapján indul eljárás, amely a hivatalos személy megvesztegetésére vonatkozik.
A férfit is felelősségre vonták
A férfit, aki érvényes útlevél nélkül próbált belépni Ukrajnába, közigazgatási felelősségre vonták. Ugyanakkor – az alkotmány rendelkezéseinek megfelelően – beléphetett az országba, mivel ukrán állampolgárt nem lehet megfosztani a hazatérés jogától.
Zéró tolerancia a korrupcióval szemben
A határőrség hangsúlyozta: a jogszabályok egyértelműen büntetőjogi felelősséget írnak elő a hivatalos személyek megvesztegetéséért. A határőrök zéró toleranciát alkalmaznak az ilyen esetekkel szemben, minden hasonló próbálkozást dokumentálnak és továbbítanak a rendőrség felé.
Az idei év kezdete óta már 14 hasonló vesztegetési kísérletet hiúsítottak meg a határátkelőhelyeken. A legtöbb esetben az utazók érvénytelen, hiányzó vagy hamis dokumentumokkal próbáltak átlépni a határon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.