Dercenben 74 éves korában elhunyt FODOR GÉZA nyugalmazott pedagógus, Együtt-nívódíjas költő, esszéíró, a legendás Forrás-stúdió alapító tagja, az Együtt irodalom-művészet-humán-tudományok-kultúra folyóirat egyik alapító szerzője - közölte Dupka György Facebook-oldalán.
Fodor Géza földműves családban 1950. október 6-án született Dercenben. A nyolcosztályos általános iskolát szülőfalujában végezte el, majd 1965-től a munkácsi középiskolában tanult, 1967-ben leérettségizett. Munkácson gépgyári munkás lett. 1970-től az ungvári területi nyomdában dolgozott.
1970-ben felvételizett az Ungvári Egyetem magyar nyelv és irodalom szakára.
1972-ben a Forrás Stúdióban kifejtett irodalmi és politikai tevékenysége miatt kizárták az egyetemről, be kellett vonulnia a szovjet hadseregbe sorkatonai szolgálatra.
1973-tól két évig tényleges katonai szolgálatot teljesít. Leszerelése után, 1976 őszétől folytatja egyetemi tanulmányait. Tanulmányai befejeztével Ungváron a Köztársasági Tervezőhivatalban dolgozott 1981-ig.
Ezt követően Ungvár és Munkács környéki magyar tannyelvű iskolákban tanít.
1967–1971 között a Kovács Vilmos költő védnöksége és S. Benedek András, Zselicki József, Balla Gyula irányítása alatt működő az ungvári Forrás Stúdió egyik meghatározó alakja. A Kárpáti Iga Szó-ban, 1971-ben megjelent hírhedt „Elidegenedés?” című, Balla Lászlónak tulajdonított szerkesztőségi újságcikk után a hetvenes években hallgatásra kényszerült.
A 80-as években a józsefattilások vezetőivel (Balla D. Károly, Dupka György, Horváth Sándor) baráti kapcsolatba kerül, és biztatásukra újra publikál a József Attila Irodalmi Stúdió Lendület című fórumában, amely a Kárpáti Igaz Szó melléklete.
1988-ban egyik alapító tagja a József Attila Alkotóközösségnek. Fodó Sándor kisebbségi politikus baráti köréhez tartozott.
1990-től tagja, majd egy ideig választmányi tagja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek.
1992-től a Magyar Írószövetség és a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának tagja.
1993-tól a Hatodik Síp szerkesztője.
2002-től az Együtt című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.
1967 óta publikál a helyi kiadványokban, valamint magyarországi és a romániai magyar folyóiratokban:
Új Írás, Tiszatáj, Kortárs, 2000, Hitel, Süddeutsche Zeitung (Románia), Új Szó (Pozsony), stb... Verseiből válogatást közöl a Kárpáti Kalendárium, Sugaras utakon, 1985; Vergődő szél, 1990; Évgyűrűk - sorozat, Nézz töretlen homlokomra - A Forrás Stúdió versantológiája -, 1994; Töredék hazácska, 1994; Verecke, 2003, címűkiadvány és antológia.
Fodor Géza maga is fordított oroszból (Mihail Bulgakov: Pálinka-tó, Hatodik Síp, 1993, Tél). Több verse ukránul Jurij Skrobinec, Ivan Petrovci fordításában jelent meg. Színműírással is próbálkozott (Ketten a magasban. Dráma egy felvonásban, Kárpáti Igaz Szó, 1985. december 15. Lendület).
Tanulmányokat ír a Forrás Stúdióról (Keresztezett égboltok alatt, 1994), Kovács Vilmosról (Egy lakhatóbb világ felé, 1992), „Száraz kopár hátán a sziklakőnek” címmel a kárpátaljai magyar irodalmi életéről (1998).
Az Intermix Kiadó megbízásából összeállította és utószót írt Kovács Vilmos Testamentum című kötetéhez, (1992), Nézz töretlen homlokomra, a Forrás Stúdió versantológiájához. Fodor Géza költői világáról mélyreható szakmai elemzést Eperjesi Penckófer János készít, többek között sorait így indítja: „ A kárpátaljai magyar irodalom megalapozói közül Fodor Géza költői világa elsősorban markáns egyediségével fogja meg az olvasókat. Titokzatos ez a költői világ, tele a belső megformálás egzotikumával, tartalmi döbbeneteivel. Itt még a legbensőségesebb otthonosság is többnyire különös kimértségben ismerhető föl. Itt még a legsajátosabb nyelvi fordulatainkat is majdnem mindig egy közismert intellektuális tudás emeli tágabb horizontra...”(A magyar irodalom sajátos kezdeményei Kárpátalján a XX. Század második felében, Magyar Napló, Budapest, 2003.)
Elismerések:
- a Magyar Írószövetség Elnökének elismerését kifejező oklevél (2000);
- Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma és a Hernádi Porcelángyár Manufaktúra díja (2002).
- Együtt Nívódij (2007, 2009, 2010).
Művei:
- Széltükör, versek, Ungvár, Kárpáti Igaz Szó címűlap keretein belül a József Attila Irodalmi Stúdió Könyvtára sorozatában, 1987.,
- Erdőn, mezőn, gyertyák, versek, Budapest-Beregszász, Intermix Kiadó, 1992.,
- Fenyvesek árnyékában, versek, Hatodik Síp-Mandátum, Budapest-Beregszász, 1997.,
- Hamvazó hold a jávoron, Versek, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Kiadónál, Ungvár, 2006.,
- Angyalok kezéből kihulló tájon (Válogatott versek). Összeállította és az előszót írta: Csordás László. Ungvár, Intermix Kiadó, 2011.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.