/ Kékfény
Házaspárok hétvégéje a KMNE szervezésében
Házaspárok hétvégéje a KMNE szervezésében
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén immáron második alkalommal szervezett házaspárok hétvégéjét. 

Hirdetés

November 10–12. között ezúttal 13 házaspárnak volt lehetősége rá, hogy eltölthessen a Vadvölgy panzióban egy csodálatos hétvégét. A programfelelős Ábrány Krisztián görögkatolikus atya és mentálhigiénés szakember volt.
A résztvevők megérkezése után az esemény, mint mindig, a finom vacsora elfogyasztásával vette kezdetét. Ezt követően az atya vezetésével megtörtént az ismerkedés, illetve egy csoportos foglalkozáson a házaspárok egymásba vetett bizalmukat mérhették fel: vezetjük vagy kísérjük egymást, tettük fel magunknak a kérdést?
Az atya biztatott mindannyiunkat, hogy ebben a két napban próbáljunk úgy tekinteni egymásra, hogy közben ne vonja el semmi a figyelmünket, ellenben tekintsük Istent a kapcsolatunk egyenjogú tagjának, mintha a háromszög csúcsaira tekintenénk, és kérjük az ő áldását a mindennapjainkra.

Másnap a reggeli elfogyasztása után a közös gyakorlat az egymásra való odafigyeléssel kezdődött. Az előadás során rengeteg olyan dologgal szembesültünk, amelyek elgondolkodtatóan hatottak szerintem mindegyik résztvevőre, rám biztosan. Választ kaptunk olyan kérdésekre, mint például: mi a különbség vitatkozás és veszekedés között; mi az együttérzés; nem lehetünk ugyanolyan személyiségek a munkahelyen, mint otthon;  a feleség szerepe nem azonos a családanyáéval stb. Az atya rávilágított a kommunikáció fontosságára. Ez csak néhány gondolat, amellyel Krisztián atya a házaspárok közötti kapcsolat elmélyítését próbálta segíteni. Felhívta a figyelmet a közös ima fontosságára és erejére.

Házaspárok hétvégéje a KMNE szervezésében
Házaspárok hétvégéje a KMNE szervezésében

A tartalmas előadások mellett, mindenki nagy örömére, rengeteg idő jutott a pihenésre és a szórakozásra is. Volt séta, szauna, medence, biliárd, csocsó. Választhattunk az aktív és a passzív pihenés között. 

Hirdetés

A program zárására november 12-én került sor. Az atyának köszönhetően részt vehettünk egy görögkatolikus liturgián, betekintést nyerhettem a számomra ismeretlen Aranyszájú Szent János Isteni Liturgiájába.

Az ebédet a búcsúzkodás és a hazaindulás követte.

Köszönet a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének a program megvalósításáért, és Ábrány Krisztián atyának az útmutatásért. A program a Magyar Kormány támogatásával valósult meg. 

Burók Andrea


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek