Vandalok-badalo
Valakik építenek, valakik rombolnak…
 / Kékfény

A településünk közepén álló Mártírok-emlékparkot – őseink, mártírjaink emlékhelyének helyszínét – nagyjából egyforma szögből ábrázoló két fotó között alig félévnyi a különbség.

Hirdetés

Az elsőt még 2022 nyarán készítettem, és látható a parkot övező szép füves sávszakasz, amelyet évente legalább öt-hatszor igyekszünk lekaszálni, és rendben tartani. A másikat a napokban kaptam lencsevégre, és jól látható, hogy az alaposan felázott talajban valaki(k) járművel vandál módon alaposan belegázolt(ak) a füves részbe, és valósággal végigszántották ezt a területet. Nem tudom, hogy mi okból tette ezt, de jó lenne tőle megkérdezni, hogy mi volt ezzel a célja?

A legbosszantóbb az, hogy mindezt valószínűleg szándékosan hajtotta végre ez a rendkívül rosszindulatú és gonosz szándékú egyén, mivel december elején egy hasonló akciót követően gereblyével és lapáttal nagyjából sikerült rendbe rakni az említett területet, de a napokban újra szűknek bizonyult valaki(k)nek a közlekedésre az útszakasz.

Arra szeretnék kérni minden jóérzésű embert, hogy ha szemtanúja volt, (vagy lesz) valami hasonló manővernek, azt jelezze nekem, vagy falunk elöljárójának, képviselőjének stb…, mert nem hagyhatjuk, hogy egy, vagy két felelőtlen (rosszindulatú) egyén tönkre tegye ennek a szép parknak a külsejét.

Hirdetés

Jakab Lajos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke

Címkék
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.