Izrael Amszterdamba küldi a légierő két repülőgépét állampolgárainak hazaszállítására, miután a holland fővárosban csütörtök éjjel izraeli labdarúgó-szurkolókat támadtak meg és bántalmaztak – jelentette be Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala péntek reggel. A kormányfő Dick Schoof holland miniszterelnökkel is beszélt az ügyben.
A Maccabi Tel-Aviv szurkolóira támadtak rá az Ajax Amsterdam ellen az Európa-ligában vívott mérkőzést követően.
A helyi hatóságok jelentése szerint tíz izraeli megsebesült, s az izraeli konzulátus még keresi az áldozatokat a kórházakban és azokon a helyeken, ahol elrejtőzhettek. Két szurkoló eltűnését is bejelentették.
A holland hatóságok szerint a helyzet reggelre lecsillapodott, a rendőrség szóvivője elmondta, hogy ötvenhét embert letartóztattak. Az izraelieket arra kérték, hogy keressenek menedéket, rejtőzzenek el.
Az izraeli sajtó a hollandiai közlések alapján azt írta, hogy a támadók sokfelé arabul beszéltek, és palesztinbarát jelszavakat kiabáltak.
A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Benjámin Netanjahu a „legnagyobb súlyossággal” tekint a "borzasztó incidensre", és felszólította a holland kormányt és a biztonsági erőket, hogy „erőteljes és gyors lépéseket tegyenek a zavargókkal szemben”.
Netanjahu péntek reggel beszélt Dick Schoof holland miniszterelnökkel, és a hollandiai zsidó közösség biztonságának fokozott biztosítását kérte tőle.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.