Három halálos áldozata van a közép-angliai Nottinghamben kedden történt incidensnek, a rendőrség egy 31 éves férfit gyilkosság gyanújával őrizetbe vett - közölte a hirado.hu.
A Nottinghamshire megyei rendőrség kedd délelőtt közzétett első részletes tájékoztatása szerint kora reggel a város egyik utcáján két holttestet találtak.
Nem sokkal ezután bejelentés érkezett arról, hogy egy másik városrészben egy furgon megpróbált elgázolni három embert, akiket jelenleg kórházban ápolnak.
Ezzel csaknem egy időben még egy holttestet találtak egy közeli utcában.
A rendőrségi tájékoztatás egyelőre nem tért ki az elkövetők indítékára.
A rendőrség kedd délelőtt teljesen lezárta a Londontól 180 kilométerre északnyugatra fekvő, 320 ezer lakosú nagyváros központját. A villamoshálózat forgalmát leállították, a belvárost széles kordonnal vették körül, és a hatóságok kérték, hogy a lakosság kerülje el az érintett negyedet.
Kate Meynell, a Nottinghamshire megyei rendőrség főparancsnoka kedd délelőtti tájékoztatásában közölte: az eddigi vizsgálat arra vall, hogy a három incidens összefügg egymással.
Hangsúlyozta: a vizsgálat korai szakaszában jár, és külön nyomozócsoport dolgozik annak kiderítésén, hogy pontosan mi történt.
A parancsnok türelemre intette a lakosságot, és közölte, hogy az érintett negyed utcáit a rendőrség a folytatódó vizsgálat érdekében egyelőre lezárva tartja.
A rendőrök Nottingham központjában hat főútvonalat zártak le.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.