A kárpátaljai rendőrség szerint három helyi fiatalkorú rongált meg és fosztott ki egy fizetési terminált Bustyaházán, csaknem 22 ezer hrivnya kárt okozva.
A Kárpátaljai Rendőrség közlése szerint három helyi fiatalt – egy 15, egy 14 és egy mindössze 13 éves fiút – azzal gyanúsítanak, hogy néhány nappal korábban feltörtek egy fizetési terminált Bustyaházán és elvitték a benne található készpénzt.
A bejelentést követően a técsői rendőrök helyszíni szemlét tartottak, majd a környék biztonsági kameráinak felvételeit is elemezték. Ezek alapján gyorsan sikerült azonosítani és megtalálni a feltételezett elkövetőket.
A nyomozás adatai szerint a három kiskorú éjszaka, építőipari szerszámokkal felfeszítette a terminál burkolatát, majd kiszerelte a bankjegyeket tartalmazó kazettát. A megszerzett készpénzt egymás között elosztották és el is költötték.
A rongálással és lopással okozott kár értéke közel 22 ezer hrivnya.
A háborús állapot idején elkövetett lopás miatt a fiatalkorúak ellen a Büntető Törvénykönyv 185. cikkének 4. bekezdése alapján indult eljárás, amely súlyosbító körülménynek minősül. A családokkal a továbbiakban ifjúságvédelmi szakemberek is foglalkoznak.
A nyomozás jelenleg is zajlik.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.