Ausztráliában elaltattak egy halálos támadásért felelőssé tett, csaknem 5 méter hosszú krokodilt.
Egy hónap alatt két halálos krokodiltámadás is történt az országban, a legutóbbi áldozat egy 40 éves queenslandi férfi, aki szombaton horgászni indult, és a helyi hatóságok szerint a krokodilok élőhelyeként ismert Annan-folyóba esett Cooktown településtől délre. A férfi holtteste egyelőre nem került elő.
Daniel Guymer vadőr szerint a támadás elkövetésével gyanúsított krokodilt a baleset helyszínétől 4 kilométerre találták meg egy patakban. Hozzátette, hogy az állat ismertetőjegye egy sebhely volt a fején.
„A vadőrök emberségesen elaltatták a 4,9 méter hosszú hatalmas krokodilt”
– mondta Guymer.
A queenslandi esetet megelőzően, július 2-án egy 12 éves lányt ragadott el krokodil a szomszédos Északi terület egyik patakjában, ahol éppen családjával fürdött. A lány maradványait napokkal később találták meg, és kilőtték a 4,2 méter hosszú „elkövetőt” is.
Brandon Sideleau, a Charles Darwin Egyetem krokodilszakértője szerint a legutóbbi támadás helyszínén legalább két nagy krokodil volt, mert az emberek illegálisan etetik a hüllőket elütött állatok, például kenguruk tetemeivel. A krokodilok így megtanulták az étellel azonosítani az emberi jelenlétet.
A krokodilpopuláció robbanásszerűen megnőtt Ausztrália trópusi éghajlatú északi részén egy a védelmükre hozott 1970-es törvény nyomán.
Sideleau szerint nem nagyon van magyarázat arra, miért változik évről évre a halálos krokodiltámadások száma. Az elmúlt évtizedekben voltak olyan hosszú időszakok, amikor egyáltalán nem voltak halállal végződő támadások.
Idén eddig három halálos krokodiltámadás történt Ausztráliában,
a rekord négy volt 2014-ben. „Minden ilyen jellegű támadást el lehet kerülni Ausztráliában megfelelő óvintézkedésekkel” – hangsúlyozta Sideleau.
Guymer pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a veszélyes állatok etetése csaknem 6500 ausztrál dollár (másfél millió forint) pénzbírsággal büntetendő szabályszegésnek minősül - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.