Grizzly medve támadt egy iskoláscsoportra helyi idő szerint csütörtök délután a kanadai Brit Columbiában; az incidensben 11 ember megsérült, közülük ketten életveszélyesen – közölték a helyi hatóságok.
Az eset a bellakúla, más néven nuxalk őslakos közösség területén történt, Vancouvertől mintegy 700 kilométerre északnyugatra.
A Nuxalk Nation helyi közösség a támadás után közölte, hogy a különösen agresszív medve továbbra is a környéken kószál.
A rendőrség és a természetvédelmi őrség jelenleg is a terület átvizsgálását végzi, a lakosokat pedig arra kérték, maradjanak otthon, és kerüljék a környező utakat.
A mentőszolgálat jelentése szerint ketten életveszélyes, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek, a többieket a helyszínen látták el. A beszámolók szerint a kísérő tanárok mellett más felnőttek is igyekeztek közbelépni, hogy megvédjék a gyerekeket
legsúlyosabban egy férfi tanár sérült meg, akit helikopterrel szállítottak kórházba.
Az egyik iskolás édesanyja arról számolt be, hogy fia a csoport elején haladt, és olyan közel volt a medvéhez, hogy hozzáért a grizzly bundája, miközben az egy másik gyermek felé rontott. Többen kisebb sérüléseket szenvedtek, amikor a tanárok medvesprayt használtak a gyerekek kimenekítése közben.
A Nuxalk Nation iskolájában, az Acwsalctában péntekre tanítási szünetet rendeltek el, és pszichológiai segítséget ajánlottak fel a diákoknak és a tanároknak - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.