Sokakkal megesik, hogy időről időre kék-zöld, esetleg barna foltokat, zúzódásokat fedeznek fel testükön anélkül, hogy megütnék magukat. A jelenség hátterében több különböző dolog is állhat.
Túl sok napozás
Egy idő után az UV sugárzás oldani kezdi a bőrben található kollagént, amely egyfajta kipárnázásként védi a bőr alatti ereket. Ha ez a kipárnázás meggyengül, akkor az erek könnyebben sérülnek, ettől pedig kék-zöld foltjaink lehetnek. Ráadásul gyorsabban történik, mint hinnénk. Elméletben már egyetlen olyan nyár, amely során sokat és hosszan napozunk, elég lehet, hogy kiváltsa ezt a hatást. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindig, minden életkorban kizárólag megfelelő fényvédelem mellett menjünk napra - írja a Házipatika.com.
Öregedés
A kollagén mennyisége az öregedéssel folyamatosan csökken a szervezetben. Hogy milyen mértékben, egyénfüggő: sok múlik a bőr vastagságán és fényérzékenységén is. Általánosságban elmondható, hogy a világosabb bőrűek bőre ebből a szempontból is érzékenyebb, mint a sötétebb bőrűeké. A kollagénmennyiség csökkenése elkerülhetetlen, de megfelelő és rendszeres fényvédelemmel késleltethető.
Alkoholfogyasztás
Az alkoholtól nemcsak esetlenebbek leszünk, hanem bőrünk is érzékenyebbé válik - néhány ital után sokkal nagyobb az esélye a kék-zöld foltok, zúzódások kialakulásának, ha véletlenül elesünk vagy megütjük magunkat. Alkohol hatására az erek átmenetileg kitágulnak, és könnyebben alakulnak ki bevérzések, ha például beverjük a lábunkat az asztal sarkába.
Egyes gyógyszerek szedése
A vérhígítók, szívritmusszabályozók szedése szintén növeli a zúzódások kialakulásának esélyét, mivel ezek a gyógyszerek megnövelik a vér alvadási idejét. Aki ilyesmit szed, fontos fokozottan ügyelnie rá, hogy ne vágja meg magát és ne essen el.
Vitaminhiány
A C-, a K- és a B12-vitamin szerepet játszik a véralvadásban, és ha nincs belőlük elég a szervezetünkben, akkor még egy kisebb ütés hatására is hatalmas véraláfutásaink lehetnek. Ha ilyesmit tapasztalunk, érdemes lehet megnézetni a vérképünket, mert így gyorsan kiderül, hogy melyek azok a vitaminok, amelyeket esetleg pótolnunk kell.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.