Tizenhat halálos áldozatról és negyvennél is több sérültről számoltak be Gázában, miután izraeli légicsapások értek egy iskolát. Az izraeli hadvezetés szerint az épületben a Hamász fegyveresei tartózkodtak. Az ENSZ által üzemeltetett iskola és környéke jelenleg 7000 menekültnek ad otthont.Közben Izraelben tömegtüntetésekkel próbálják rávenni a kormányt, hogy vessen véget a kereken 9 hónapja tartó háborúnak.
A romok alatt rekedt emberek után kutattak a palesztinok szombaton, miután izraeli légicsapás ért egy iskolát, a közép-gázai Nuszrátban. Az izraeli hadsereg közleménye szerint az ENSZ által üzemeltetett intézményt a Hamász fegyveresei búvóhelyként használták. A szemtanúk viszont azt állítják, hogy az épület felső szintjei ellen irányult a támadás, ahol nők és gyerekek is tartózkodtak.
„Már negyedjére mértek ide csapást. Az iskola romjai vesznek minket körül. Azok is rettegnek, akiknek nem esett bántódásuk. Pedig ez az ENSZ iskolája, itt biztonságban kellene lennünk, de az igazság az, hogy Gáza sehol nem biztonságos” – mondta egy palesztin nő.
A BBC információi szerint az iskolában jelenleg 7000 menekült él. Az incidens után számos halálos áldozatról adtak hírt és negyvennél is több sérültet szállítottak kórházba.
Az izraeli hadsereg közben újra kiterjesztette a hadműveletét, így jelenleg szinte Gáza teljes területén folynak a harcok. Az övezet két legnagyobb városát, Hán Juniszt és Gázavárost a zsidó állam katonái korábban már hónapokig ostromolták. Bár az offenzíva csak ezek megtisztítása után haladt tovább délre, a május óta tartó rafahi harcok alatt a Hamász újracsoportosította az erőit északon és gerilla akciókat kezdett indítani az izraeli utánpótlási vonalak ellen.
A Hamász október hetedikei terrortámadása után az izraeli vezetők olyan háborút hirdettek az iszlamisták ellen, amelynek végét a Gázai övezet teljes demilitarizálásában határozták meg.
Az elhúzódó harcok miatt azonban egyre nagyobb a nyomás Benjámin Netanjahu kormányzatán. Szombaton tüntetők tízezrei lepték el Tel-Aviv utcáit, hogy egy azonnali tűzszünet megkötésére és előrehozott választások kiírására kényszerítsék a kormányt. „Nyomást kell gyakorolnunk Benjámin Netanjahura, mert egyedül ő akar tovább harcolni, mindenki más tűzszünetet akar” – mondta egy férfi. A tüntetők jellemzően a közlekedés megbénításával próbálnak érvényt szerezni akaratuknak, a hatóságok pedig lovasrendőrökkel és vízágyúval oszlatják fel a tömeget. Szombat este is így történt, a megmozdulások azonban folytatódnak.
Kereken kilenc hónappal háború kitörése után a kormányellenes tüntetők vasárnapra minden korábbinál nagyobb, a teljes országra kiterjedő demonstrációt hirdettek. Céljuk az, hogy az autópályákat lezárva akadályozzák az ország működését - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek