7 ital, amit őseink még ittak, de mi már elfeledkeztünk róla

Leleményes őseink hamar felfigyeltek arra, hogy erjesztés útján ízletes és mámorító itókák keletkeznek. Minden bizonnyal egy különös véletlen játszhatott ebben közre, de mivel azt tapasztalták, hogy tőle jó kedvük kerekedett, máskor már szándékosan próbálták kiváltani a reakciót. Sok közülük réges- rég feledésbe merült, ezért hoztam most egy kis kóstolót belőlük. Azt feltételezhetjük, hogy az első ilyen ital úgy készülhetett, hogy egy takarékos asszonyka a megszáradt kenyérdarabokat vízbe áztatta, hogy fogyasztható legyen, és ne kelljen kidobnia. Aztán kicsit megfeledkezhetett róla és mire eszébe jutott, már megtörtént a „csoda”. A ház ura először talán furcsállotta a dolgot, de mégis tetszhetett neki. Később nemcsak reprodukálták, de kísérletezgettek is a különféle gabonákkal. És úgy lett, hogy mind másféle ízű innivalót eredményezett.

Hirdetés

Boza

Mivel a sztyeppei népek fogyasztottak sört, a kutatók feltételezik, hogy honfoglalás kori őseinkre is jellemző volt ez a szokás. Sör készítésére a legtöbb gabonaféle alkalmasnak találtatott. A kunok a bozát megtört, kásának főzött kölesből cefrézték. Az erjedésben valószínűleg nem csak élesztőgombák, hanem tejsav- baktériumok is részt vehettek. A bozasör egy alacsony alkoholtartalmú, savanykás, sárgásfehér színű ital volt. Krämer János katonaorvos, aki a 18. század elején hosszabb ideig Magyarországon szolgált, vizelethajtóként tett róla említést. A krími tatárok napjainkig megőrizték a bozakészítés hagyományát - írja a bien.hu.

Csiger/csügör

A honfoglalás előtti magyar nyelvben még megtalálható volt a tsügör (csügör) szavunk. Régebben általánosabb értelemben használták, és különféle gyümölcsborokat értettek alatta, bár többnyire vadalmából és vadkörtéből készítették. A szőlőtörkölyből készített borra is használták a csiger kifejezést. Gergelyffi András az 1809- ben megjelent Technologia, vagyis a’ mesterségek és némelly alkotmányok rövid leírása című művében ismertette a korabeli készítési módját:

„a megy, cseresznye, egres, málna nem valók gyümölcsbor készitésére. Az igazi csiger almából és körtéből készül. Legjobb a fanyar alma. Ugy készitették, hogy az almát pár hétre a szabad levegőn rakásba hányták. Azután szétzuzták és fasajtóban szalma között kisajtolták. A mustot hordóba szűrték, ahol elerjedt. A seprőről többször lefejtették. Ha nem volt elég izletes, mazsolával vagy nádmézzel édesitették, sőt fűszerezték. Ha savanyu volt, tiszta buzát főzvén és zatskoba tévén, hidegen belé eresztették.”

Hirdetés

Fahéjvíz

Fahéjjal ízesített édes pálinka volt, amit szívesen fogyasztottak reggelente, különösen Erdélyben. Az Oesterreichische Provincial Pharmacopoe szerint a fahéjvíz ½ font durvára tört fahéjból, 1 font magas fokú alkoholból és 5 font vízből készült. Egy napon keresztül érlelték, aztán leszűrték, majd mazsolával vagy cukorral édesítették. A városokban tetemes mennyiségben készítették, így bárki hozzájuthatott. A főnemesek mégis maguknak készítették, meg is nőtt akkortájt a fahéjfogyasztásuk. Fahéjvizet készítettek gyógyászati célra is alkoholmentesen, különféle fűszernövények felhasználásával. 

Fehér ser

Régi sörfajta, amihez a zöld malátát nem fűtött helyiségben, hanem szabad levegőn szárították. Azt tartották, hogy ezzel a módszerrel a sör egészségesebb marad, mert nem képződik benne ’oleum empyreumaticum’, vagyis perzsolaj. A fehér sört csak gyengén komlózták.

Gorolyka

A dühötkéhez hasonlóan ez is egyfajta gabonapálinka volt, amit búza-, rozs-, árpa-, és zabmalátából főztek. A darált, meleg vízzel elkevert gabonát élesztővel beoltották, majd forrni hagyták. Miután a forrás abbamaradt, kifőzték, de mivel az első főzés eredménye még nem lett túlságosan szívderítő, ezért „ujra kitisztáltatik”. Ezután már egy erősebb, szívesebben fogyasztott italt kaptak.

Mézser

István király idején magától értetődő volt a mézser készítése, mégpedig a következő módon történt: a vadmézet felhígították 3-8-szor annyi vízzel, és lassú tűzön addig főzték, amíg letisztult. A habot leszedték a tetejéről és hordóba szűrték a tisztáját, ahol hamarosan erjedésnek indult. Gyakran ízesítették fűszerekkel, a textilzacskóba tett fahéjat, szegfűszeget, szerecsendiót a mézoldatba áztatták. Nyolc- tíz napig erjesztették, majd átfejtették egy másik hordóba. Minél tovább hagyták pihenni, annál jobb lett.

Nyírfavíz

Márciusban, a nyírfa megcsapolásakor gyűjtött fanedvből készítették. A hordóba töltött nedűt megerjesztették, így egy savanykás, alacsony alkoholtartalmú italt nyertek. A nyírfavizet gyógyszernek tartották, ami tisztítja a vért, segíti az emésztést, felüdíti a testet és oltja a szomjat.

A legkorábbi alkoholos italok erjesztéssel készült, enyhe frissítők voltak, amelyeket elsősorban a tápértékük miatt fogyasztottak. Később kialakult a lepárlás technológiája, ami túl erős italokat eredményezett. Ezek már sokkal kevésbé szolgáltak nemes célt.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.