Jókedvű szórakozás a Szatmáriék együttessel

Az élőzene mindig is különleges hangulatot varázsolt és varázsol egy-egy eseménynek. Esküvők elengedhetetlen kelléke, de ma már születésnapok, szalagavatók, leánykérések alkalmával is kérhetünk élőzenét. Ennek a műfajnak egyik képviselője a mezőkaszonyi Szatmáriék együttes. A formációt Szatmári Nelli és fia, Károly alkotja. Mindketten szívük-lelkük beleteszik a fellépésekbe, emellett pedagógusok, zenei kultúránkra tanítják a következő generációt. Őket ismerhetjük most meg.

– Hogyan kerültek közel a zenei pályához?

– A páromat, mikor megismertem, ő egy zenekarban játszott – emlékszik vissza Nelli. – Sokat próbáltak a tagokkal, én pedig a szomszédban laktam. Hallották, hogy szeretek énekelni, ezért megkértek, hogy csatlakozzam hozzájuk. Annyira jól sikerültek a fellépések, hogy egy munkácsi könnyűzenei versenyt sikerült is megnyernünk. Majd a párommal összeházasodtunk, megszületett a fiunk, ekkor egy időre fel kellett hagynom a fellépésekkel. 2007-ben pedig ismét összeálltunk, mint családi együttes.

– Ahogy édesanyám említette, a szüleim mindig is a zenével foglalkoztak. Szinte beleszülettem ebbe a műfajba – kapcsolódik be a beszélgetésbe Károly. – Nem is volt kérdés, hogy felnőve én is ezzel szeretnék foglalkozni. Az Ungvári Kulturális Oktatási Szakközépiskolában megtanulhattam a szaxofonnal való játék alapjait, majd tudásomat a Kijevi Nemzeti Művészeti Egyetemen bővítettem. Hazaérkezésem után édesapám vezetésével megalapítottuk a családi együttesünket. Öt boldog évet zenéltünk így együtt. Esküvőkön, falunapokon, különböző rendezvényen léptünk fel.

–  Emellett a pedagógus pályán is tevékenykednek.

– Adódott egy lehetőség a mezőkaszonyi óvodában zenenevelő pedagógusként dolgozni, amit szívesen el is vállaltam – mondja Nelli. – Nagyon szeretem ezt a munkát, a gyermekekkel való foglalkozásokat. A kicsik nagyon fogékonyak a zenére, szinte minden érdekli őket. Öröm velük tölteni a napot, emellett pedig ráirányíthatom a figyelmüket a magyarság értékeire is.
– Én pedig a Kaszonyi Művészeti Iskolában fúvós hangszer oktató vagyok – teszi hozzá Károly. – Tizennégy éve tanítok ott, a szívemhez nőtt ez a mesterség. Nyolc éven keresztül foglalkozom egy-egy diákkal, így láthatom a fejlődését, láthatom felnőni, megérni, kibontakozni. Ez egy nagyon jó lehetőség a szakma iránti szeretet megélésére.

– Meséljenek az újonnan megalakult Szatmáriék együttesről.

– A formáció Szatmáriék néven két éve, 2018-ban alakult meg. Én szintetizátoron játszom, édesanyám énekel, mi így kiegészítjük egymást. Felléptünk már esküvőkön, bálokon, keresztelőkön, születésnapokon. A repertoárunkban a magyar és ukrán slágerek jelennek meg – meséli Károly.

– Ez a mesterség is folyamatos gyakorlást, önfejlesztést kíván.

– Így igaz, a fellépéseken a maximumot kell nyújtanunk, ennek érdekében sokat kell gyakorolnunk. Fejlesztjük önmagunkat, internetről inspirálódunk, zenei videókat nézünk. És folyamatosan próbálunk, hogy a tudásunk legjavát nyújthassuk – vallják a zenészek.

– Hogyan lehet betörni a kárpátaljai zenei piacra?

– Szívünk-lelkünk beletesszük egy-egy fellépésbe. Soha nem vagyunk magunkkal teljesen megelégedve, mindig van mit jobbá tenni, csiszolni rajta. Úgy gondolom, hogy a zenei pályát csak az tudja űzni, aki nem munkának, hanem hobbinak érzi, hiszen így tud jól szórakoztatni – mondja Nelli.

– Milyen érzéseik vannak, amikor játszanak?

– Ez egy kikapcsolódás, egy feltöltődés számomra – vallja lelkesen Nelli. – Imádom csinálni, és látni az embereket, hogy jól szórakoznak. Az számomra is felemelő érzés.

– Van, amikor kemény is. Például édesapám halála után nem volt egyszerű fellépnünk – emlékszik vissza Károly. – Nagyon nehéz volt. Ugye, egy lagziban nem láthatják rajtad, hogy szomorú vagy, hogy belül neked valami fáj, a maximumot kell nyújtani akkor is. Kellett egy kis idő, hogy a lelkünkben megbékélhessünk.

– Milyen tervek vannak a jövőre?

– Szeretnénk tovább működtetni a zenekart. Az elmúlt évünk a karantén miatt nem volt olyan, amilyenre számítottunk. Reméljük, a jövő sikeresebb lesz, több fellépéssel. Emellett sokat gyakorolunk, és próbáljuk magunkból kihozni a maximumot.

– Úgy legyen!

Kurmay Anita

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.