Kacsó Géza a bátyúi református gyülekezet lelkipásztoraként igyekszik lelki táplálékot nyújtani a híveknek, emellett a Nagydobronyi Református Líceum lelkészigazgatójaként fontosnak tartja, hogy a felnövekvő generációt is Isten útjára vezesse.
 / Közélet

A lelkipásztori hivatás komoly elköteleződést kíván, egy szabadon választott döntést Isten és az emberek szolgálatára. A lelkészre kitüntetett feladatot bíz Isten, emellett a közösség is nagyfokú elvárásokat támaszt felé. Egy jó pap közel áll a hívekhez, egész életét az Isten szolgálata tölti ki.

Kacsó Géza a bátyúi református gyülekezet lelkipásztoraként igyekszik lelki táplálékot nyújtani a híveknek, emellett a Nagydobronyi Református Líceum lelkészigazgatójaként fontosnak tartja, hogy a felnövekvő generációt is Isten útjára vezesse. Vallja: az Úr elhívására felelnünk kell. Ismerjük meg őt!

– Mit tudhatunk önről?

– Gáton születtem, munkáscsaládban. A nagyszüleim sokat harcoltak azért, hogy az ottani templomot ne zárják be. Általános iskolai tanulmányaimat is ott végeztem, majd a Nagyberegi Református Líceumban érettségiztem. Ott kaptam az elhívásomat – pályaválasztás előtt álltam, de nem tudtam, hogy mi is szeretnék lenni, amikor Ézsaiás könyvében azt olvastam, hogy elhívtalak téged, szolgámmá tettelek. Ekkor értettem meg, hogy nekem ezt az utat kell választanom. Így felvételiztem a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre, melynek keretében egy évet Atlantában tölthettem. Azt mondhatom, hogy Amerika egy nagyon érdekes hely volt számomra. Nagy távolságok, óriási terek vannak arra, a televízióból látott felvételekből ezt nem is lehet érzékelni. 2005-ben kerültem haza, amikor is Bátyúban segédlelkészként szolgáltam, 2006-ban pedig Beregszászban főiskolai lelkész lettem. 2010-től Angliában szolgáltam, 2012-től pedig ismét Bátyúba kerültem, ahol ma is szolgálok.

– Hogyan élte meg a felszentelését?

– 2009. október 11-én szenteltek fel. Nagyon vártam már a felszentelésemet, ezt be kell valljam. Emlékszem, egy különleges alkalom volt, ahogy lelkésztársaimmal a beregszászi templomban áldást mondott felettünk a püspök. Akkor már tudtam, hogy elköltözöm egy időre Kárpátaljáról, és megnyugtató érzés volt az egyházunk áldásával elutazni.

– Hogyan érezte magát Angliában?

– A gimnáziumi angoltanárom értesített arról, hogy Sussexben nincs lelkész, és mi lenne, ha én vállalnám a szolgálatot. Feleségemmel és két pici gyermekünkkel vágtunk neki az útnak. Időközben került Sussexbe lelkész, így máshová kerültünk, ahol kelet-európai emberekkel kellett foglalkozni. Azt kell mondanom, hogy az angliai református gyülekezetek az itthoniakhoz viszonyítva lélekszámban kisebbek, de elkötelezetten gyakorolják hitüket. Az ott töltött idő alatt a lelkészi feladatok mellett például a szociális segélyek elintézésében is segédkeztünk. Emellett egy helyi iskolában önkéntesként angolt tanítottam. Nagyon tartalmas időszak volt ez.

– Jelenleg pedig Bátyúban szolgál. Milyen programokkal várják a gyülekezet tagjait?

– Mint említettem, 2012-ben költöztünk haza. 2017-ben pedig kineveztek a Nagydobronyi Református Líceum lelkészigazgatójának. A bátyúi gyülekezeten belül az istentiszteletek és bibliaórák mellett rendszeres ifjúsági alkalmakat tartunk, foglalkozunk a hátrányos helyzetű gyermekekkel. A rászorulóknak ingyen konyha keretében meleg ebédet biztosítunk. A felnőtteknek családi napokat, gyülekezeti kirándulásokat, a legkisebbeknek pedig baba-mama klubot szervezünk. Próbáljuk közösségben tartani tagjainkat. A líceumban igei alkalmakat, áhítatokat tartunk, konfirmációs elkészítőt szervezünk, hogy őket is minél jobban megismertessük az Úr szavával.

– Meséljen kicsit a családjáról.

– Feleségem, Dóra, balazséri születésű, hitoktató. 2005-ben házasodtunk össze. Van négy gyönyörű lányunk – Anna 16, Boglárka 14, Zsófia 9, és Sára 3 éves. Családi programként sokat kirándulunk, ha időnk engedi, társasjátékozunk, próbáljuk tartalmasan tölteni az időnket.

– Mit jelent önnek a hivatása?

– Örömömet lelem benne. Az Isten elhívott engem erre a szolgálatra – tőle kaptam a családomat, a gyülekezetemet, az embereket, akik szeretnek. Azt mondhatom, hogy nagy dolog, amikor az igén keresztül megértjük az Úr akaratát, és ezt tovább tudjuk adni a gyülekezetnek.

– A jelenlegi helyzetben mit tudna tanácsolni az olvasóknak?

– A jelenlegi helyzet nem könnyű. Ezt látjuk, érezzük. Több mint két éve nehezíti életünket a koronavírus, két hónapja pedig a háború árnyékolja be mindennapjainkat. Előre tervezni sajnos nem tudunk, hisz nem lehet megjósolni, hogy mi lesz holnap, vagy egy hét, egy hónap múlva. Azt tudom mondani mindenkinek, hogy tartson ki, bízzon az Úrban, ő megvéd minket.

Kurmay Anita

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.