Minél hosszabb ideje élnek a bevándorlók Hollandiában, annál inkább nem bíznak az állami intézményekben

MTI

 / Közélet

A Hollandiába érkező "nem nyugati hátterű" bevándorlók kezdetben jobban bíznak az állami intézményekben, azonban, minél több időt töltenek az országban, annál inkább elveszítik ezt a bizalmat - írta a Dutchnews holland hírportál csütötökön, a nemzeti statisztikai hivatal (CBS) legújabb elemzésére alapozva.

Hirdetés

A felmérés a CBS 2012 és 2019 közötti időszakra vonatkozó statisztikáin alapul, amelyben 4892 bevándorló vett részt - írja az MTI.

A kutatásból kiderül, hogy például a Dél-Amerikából, Ázsiából és Afrikából kevesebb, mint öt évvel ezelőtt Hollandiába érkezett emberek 58 százaléka bízik a holland állami intézményekben,

ugyanakkor ez az arány a több évtizede az országban élő bevándorlóknál csupán 43 százalék.

A CBS szerint ugyanez a tendencia az Európai Unióval kapcsolatban is. A bevándorlóknak unióba vetett bizalma 62 százalékról 34 százalékra csökkent, míg a hollandoknál ez az arány 40-44 százalék. Az elemzés ugyanakkor azt is megállapította, hogy az európai országokból és az Egyesült Államokból Hollandiába érkező bevándorlók véleménye e téren alig változott az idő múlásával.

A statisztikai hivatal szerint a különbség a származási országokból adódik: a kevésbé demokratikus vagy korrupt országokból származó emberek valószínűleg magasabb elvárásokat támasztanak a holland intézményekkel szemben, és minél tovább élnek, ott annál jobban kiábrándulnak ezekből. A kutatók véleménye szerint

ebben a diszkrimináció is szerepet játszhat: az emberek elveszítik az intézményekbe vetett hitüket, ha közvetlenül szembesülnek a rasszizmussal és megkülönböztetéssel.

A CBS áprilisban közölte, hogy a bevándorlók kutatásakor a jövőben nem használja a "nyugati" és a "nem nyugati" kategóriákat, mert ezek "megosztóak" és "elkülönítőek". A hivatal a "nem nyugati" fogalom alatt az Afrikából, Dél-Amerikából vagy Ázsiából illetve Törökországból érkezőket értette.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.