Telefonon tárgyalt egymással hétfőn Aljakszandr Lukasenko fehérorosz elnök és Angela Merkel leköszönő német kancellár a lengyel határnál kialakult migránsválságról - jelentette a BelTA fehérorosz állami hírügynökség.
A telefonbeszélgetés, amely az első volt Lukasenko és egy európai vezető között, amióta a tavaly augusztusi vitatott tisztaságú elnökválasztás után a hatodik mandátumára megválasztott fehérorosz vezető rendszere leverte a tiltakozó mozgalmat, a BelTA szerint mintegy ötven percig tartott - írja az MTI.
A fehérorosz elnöki hivatal egyik Telegram-csatornájára hivatkozó hírügynökség további részleteket nem közölt.
A fehérorosz állami média szerint a két politikus megvitatta, hogyan lehetne megoldani a migránsválságot, és Merkel felvetette, hogyan lehetne humanitárius segítséget eljuttatni a határon rekedteknek.
Fehérorosz egyenruhások kísérték a migránsokat a határhoz
A telefonbeszélgetésre azután került sor, hogy az Európai Unió hétfőn bejelentette: a közeli napokban újabb szankciókat rendel el Lukasenko rendszere ellen.
Brüsszel azzal vádolja Minszket, hogy a fehérorosz rendszer szervezi a lengyel határra érkező bevándorlóáradatot, egyebek mellett vízumok kibocsátásával, hogy megtorolja a tavalyi tüntetések elnyomása miatt rá kiszabott büntetőintézkedéseket.
Fehéroroszország tagadja, hogy ő állna a migránsválság mögött.
A válság a múlt hétfőn éleződött ki, amikor fehérorosz egyenruhások kíséretében egyszerre mintegy két-háromezer ember - sokan az iraki Kurdisztánból, közöttük számos gyermek - érkezett a fehérorosz-lengyel határra, és kisebb csoportjaik azóta több erőszakos határátlépési kísérletet hajtottak végre.
Lukasenko legfőbb szövetségese, Vlagyimir Putyin orosz elnök az elmúlt napokban többször is felszólította az európai vezetőket, hogy tárgyaljanak közvetlenül a fehérorosz vezetővel a válság megoldása érdekében.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.