Komoly károkat okoztak az éjszakai viharok Szlovákiában, egy gyermek meghalt

MTI

 / Mozaik

Komoly anyagi károkat, áramkimaradásokat okozott Szlovákiában a kedd hajnalban az ország jelentős részén végigvonuló vihar, amely elsöpört egy nyári tábort is, ahol egy gyermek meghalt és többen megsérültek - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség kedden.

Hirdetés

Az erős esőzésekkel és helyenként jégesővel kísért vihar sok helyütt fákat döntött ki, villany- és vasúti vezetékeket rongált meg, tönkretette a háztetőket, a lezúduló esővíz pedig számos családi ház pincéjét öntötte el - írja az MTI.

A vihar következtében országszerte ideiglenesen több tízezer háztartás maradt áram nélkül

és a károk elhárítása idejére több helyütt autóbuszjáratokkal kellett helyettesíteni a vonatjáratokat.

A legnagyobb károkról az ország középső részén lévő besztercebányai megyéből érkeztek jelentések. Besztercebányán kedd délelőtt még tartott a vihar közvetlen következményeinek eltávolítása, a város önkormányzata rendkívüli helyzetet hirdetett.

A vihar Turcsek (Turcek) település közelében gyakorlatilag elsöpört egy nyári sátortábort. A gyerektáborban, ahol 104 gyerek tartózkodott, heten megsérültek, egy hétéves gyermek pedig életét vesztette, az első jelentések szerint villámcsapás következtében.

A Stubnyafürdő (Trencianske Teplice) és Besztercebánya között lévő tábort evakuálták,

több gyermeket kórházba szállítottak, az ő állapotuk a szlovák hírügynökség jelentése szerint stabil.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.