A májusi eső aranyat ér. Az ilyenkor lehullott csapadék áldásos hatását valamennyien látjuk, tapasztaljuk. De mennyire érzékelhető annak hiánya? – tesszük fel a kérdést annak apropóján, hogy idén vidékünkön negatív csapadékrekord született az év legszebbnek mondott hónapjában. Ezúttal csupán 4 mm-nyi esővel kellett beérnünk a máskor szokásos 35-45 mm helyett.
– Ha már a májust az év legszebb hónapjaként jelöltük meg, tegyük hozzá, hogy összességében nem látszik ez az aszályos periódus, hisz mind a gyümölcs- és díszfák, mind a különböző lágyszárú növények szépen virágoztak és egyesek virágzanak most is – kezdi beszélgetésünket Fedinisinec Erzsébet, a Beregszászi Meteorológiai Állomás vezetője. – Ez többek között az előző hónapok időjárásával magyarázható. A múlt év decemberében hullott rekordnak számító 84 mm-nyi, a januári 40 mm-nyi, az áprilisi 64 mm-nyi csapadékkal. A márciust szándékosan hagytam ki, mert akkor kevés égi áldásban volt részünk: csupán 13 mm. Visszatérve a májusra: ez a kevéske (4 mm) eső is több menetben, összesen három nap alatt hullott, ami azt jelenti, hogy gazdasági növényeink számára szinte semmit nem jelentett.
– A kiskerttulajdonosok is jól érzékelik a hosszan tartó aszályt. Már az is komoly erőfeszítésükbe kerül, hogy legalább életben tartsák a kiültetett palántákat.
– Lehet, hogy nem mindenkiben tudatosult még, hogy a májussal kezdetét veszi azon melegebb hónapok sora, amikor is a két-háromnaponta jelentkező frissítő záporokat is könnyen elbírja a föld, és az igencsak termékenyen hat kultúrnövényeinkre. Most, hogy újra beköszöntött egy hosszabb aszályos periódus – lassan már ehhez hozzá kell szoknunk –, több negatív körülménnyel is számolnunk kell a közeljövőben. A gyümölcskertészek például arra figyelmeztetnek, hogy a fák ilyenkor úgy reagálnak a vízhiányra, hogy lerúgják termésük jelentős részét. A kukorica, a napraforgó, a szója szintén megszenvedi a száraz időszakot. Egy másik tavaszi növényünk, a zab, szintén. Megfigyelhetjük, egyes búzatáblákon a növényállomány még a térdmagasságot sem éri el, de a kalász már kifejlődött rajta. Ez is egyfajta védekezési mechanizmus. Amire fontos felhívni a figyelmet, hangsúlyozzák az agrárszakemberek, hogy egészen másként fejlődnek a növények az ősszel felszántott táblákon, mint azokon, amelyeket csak tavasszal sikerült feltörni. Egy jó hír beszélgetésünk végére: a levegő relatív páratartalma továbbra is elfogadható tartományban maradt, és általában számíthatunk reggeli harmattal is. Ez is segítséget jelent növényeink számára a túléléshez.
Kovács Elemér
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke