Tovább folytatódik az asztélyi határátkelő felújítása
 / Közélet

Szeptember 15-én megtartották a Legfelsőbb Tanács európai integráció kérdéseivel foglalkozó bizottságának kihelyezett ülését, amelynek résztvevői között ott volt Ivanna Klimpus-Cincadze, e bizottság elnöke, illetve több parlamenti képviselő és szakértő is, és amelyre az asztélyi határátkelő területén került sor.

"Többször a legfelső hatalmi struktúrákhoz, így Ukrajna államfőjéhez fordultunk már azt szorgalmazva,

hogy hozzák rendbe Ukrajna nyugati kapuját — az asztélyi határátkelőt"

- közölte az ülést követően Babják Zoltán polgármester közösségi oldalán.

Szerinte gyakran utaznak külföldre honfitársaink, illetve a város is naponta fogad külföldi vendégeket: eközben a GPS koordinátákat használó eszközök leggyakrabban az Asztély és Beregsurány közötti határátkelőn keresztül vezető útvonalat ajánlják mind az EU-ból Ukrajnába tartóknak, mind azoknak, akik Ukrajna felől utaznak az EU-ba.

S az első dolog, amit ukrán oldalon látnak ők — az elavult, egyáltalán nem komfortos, a kiszolgálást tekintve lassú asztélyi határátkelő - emelte ki a polgármester.

Babják Zoltán elmondása szerint úgy tűnik, hogy végre elmozdult a holtpontról ez a kérdés...

A tanácskozás során bejelentették, jelenleg arra várnak, hogy korrigálják az átkelő rekonstrukciójának tervét.

Ennek fontos eleme a környező terület részletes terve. Olyan infrastruktúra kialakítását vették tervbe, amely azt szolgálná, hogy közösségünk tagjai komfortosan léphessék át a határt, beleértve a kényelmes parkolókat, a megfelelő higiéniai feltételeket, s ami a legfőbb, a gyors útlevélkezelést és vámellenőrzést, hogy az embereknek ne kelljen órákon át sorban állniuk, ehelyett európai körülmények mellett kelhessenek át a határon - hangsúlyozta városunk első embere.

Megtudhattuk továbbá, hogy a parlamenti bizottság tagjai még tovább dolgoznak Kárpátalján.

"Várjuk, hogy milyen következtetéseket vonnak le, illetve azt, hogy bejelentsék az asztélyi határátkelő rekonstrukcióját célzó projekt realizálásának határidőit" - összegezte Babják Zoltán.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.