A Hagyományok Háza programjai a Kriza János Népzenei Sátorban
A Hagyományok Háza programjai a Kriza János Népzenei Sátorban
 / Kultúra

A Kriza János Népzenei Sátor programját a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány támogatja: fiatal muzsikusok népzenei koncertjeivel, tánc- és énektanítással, mesemondással, kézműves foglalkozással és táncházzal várják a látogatókat. A kínálatról a népzenei sátor szakmai felelőse, Pál István Szalonna ad tájékoztatót.

„A Kriza János Népzenei Sátor 2018 óta várja Tusnádfürdőn a látogatókat. Néhány barátommal, Krakkó Ákossal és Oláh Zsanettel beszélgetve született meg ötlete. Elképzelésünk szerint a tusványosi forgatagban egy különálló sátrat álmodtunk meg a népzenének, a néptáncnak és a népművészetnek.

A megvalósítást a Hagyományok Háza és néhány cég támogatta.

Az idei, július 19-ről 24-éig tartó programot egy év kihagyás után szerveztük töretlen lendülettel és ötletekkel. A kézművességtől a népmesén át a néptánctól a népzenéig, a népdaléneklésig jelenik meg gazdag kínálatunk a palettán. Olyan tematikával állítottam össze a programokat, hogy egy-egy este szóljon a Vajdaságról, Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyről és az anyaországról, így a Kárpát-medence minden szelete megjelenhet. A zenekarokat tekintve a prímások azok, akik koncepciónkat végigviszik: olyan zenekarokat hívtam meg, amiknek prímásai az említett vidékeket képviselik. A tánctanítást Sikentáncz Szilveszter, Berecz István végzik, és délutánonként egy mezőségi, Magyarpalatkai táncot tanítunk egészen az alapoktól Farkas Zoltán és felesége, Ildikó segítségével. Úgy érzem, a táborlakók között nagyon sokan vannak, akik kirekesztve érzik magukat az esti táncházi programokon a táncos lábúak között. Hiányosságaikat délutánonként pótolhatják, s a megszerzett tudással már magabiztosan vehetnek részt az esti találkozón." 

A sátor beváltotta a reményeket, Tusványos egyik legnépszerűbb helyszíne lett.

A területet a Pro Minoritate Alapítvány biztosítja. Mindig teltházzal számolhatunk, az élőzene vonzza a vendégeket, s a gasztronómiai udvar is hamar keresett lett. Emlékezetes pillanatként emlékszem vissza arra, amikor két esztendeje megénekeltettem az egybegyűlteket, a csárdásoktól a Kossuth-nótákig terjedt a repertoár. Félezer ember kapaszkodott egymásba… egyszóval, felemelő érzés volt.

Dr. Csermák Zoltán

A Hagyományok Háza programjai a Kriza János Népzenei Sátorban
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.