Gyömbér, a gyomor segítője

Ha gyömbért fogyasztunk, rendben tartjuk emésztésünket, és nagyban támogatjuk immunrendszerünk megfelelő működését is. Ha a hűvös időben szeretnénk elkerülni a megfázásokat, betegségeket, támogassuk szervezetünket gyömbér fogyasztásával.

Hirdetés

Egy mondás szerint, ha mindennap eszünk gyömbért, messze elkerüljük az orvost. A gyömbér gyógyhatása ugyanis igen szerteágazó, házi gyógyszerként való használata legalább olyan régre nyúlik vissza, mint a gasztronómiában - írja a Házipatika.com.

Gyógynövény és fűszer

A gyömbér egy trópusi évelő növény, a kurkumához hasonlóan a gyömbérfélék családjába tartozik. Valódi eredetét nem ismerni, vélhetően Délkelet-Ázsiából származik. Eleinte elsősorban gyógynövényként, és nem fűszerként használták, majd amikor Európába is eljutott, legalább olyan fontos alapanyaggá vált, mint a fekete bors. Szinte minden ételbe tettek belőle, hiszen ismerték antibakteriális hatásait. Népszerűsége napjainkban ismét növekedni kezdett.

Segíti emésztőrendszerünket

A gyömbérnek igen sokféle gyógyhatása ismert, de az emésztőrendszerre gyakorolt jótékony tulajdonságai kiemelkedőek. Aki gyomorproblémákkal, savtúltengéssel küzd, minden nap fogyasszon belőle, hatása szinte azonnal érezhető. Kismamáknak is ajánlott émelygés ellen a terhesség első hónapjaiban, de operáció utáni rosszullét, tengeribetegség, hányinger, hasfájás, hasmenés, bélgyulladás, bélproblémák esetén is jól alkalmazható. Mindezek következtében nagyban hozzájárul immunrendszerünket védelméhez is, hiszen ha emésztőrendszerünk rendben van, immunitásunk is kevésbé sérülékeny.

Hirdetés

A gyömbér kivonata rendben tartja a vér koleszterinszintjét, megnöveli az alacsony vérnyomást, és a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát is csökkenti. A hűvösebb időszakban használhatjuk köhögés és megfázás ellen, de a migrénes fejfájást is képes csillapítani. A benne található gingerol vegyületnek köszönhetően, mely csípős ízét adja, segít a fájdalom- és lázcsillapításban is.

Tegyük rendszeressé használatát!

A gyömbért szárítva, őrölt formában és frissen is fogyaszthatjuk. Kissé csípős, citromos íze igen kellemes. Szinte bármilyen ételhez hozzáadhatjuk, friss ízt ad neki, és közben segíti emésztésünket is. Az ázsiai konyha előszeretettel használja ételeihez, de hozzáadhatjuk levesekhez, főzelékekhez, sült ételekhez, pácokhoz, öntetekhez, italokhoz is, de savanyúságként is kapható. Édességekben is megtalálható, a gyömbéres keksz messze földön kedvelt finomság, de kandírozott formában is megvásárolhatjuk.

Immunrendszerünkre gyakorolt kedvező hatásai miatt tegyük rendszeressé ételeinkben, főként a hűvösebb időszakban.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.