A gyógyszerek nem várt mellékhatásai

Lehet a bőr egyszerre aknés és vízhiányos, érzékeny? Igen, sőt gyakrabban, mint hinnénk! A pattanások kezelése miatt ugyanis a zsíros vagy vegyes arcbőr kiszáradhat. Mit tehetünk ez ellen?

Hirdetés

A pattanások kialakulására hajlamos bőr fénylő, olajos. A pórusok tágak, a faggyú összegyűlik bennük, mitesszereket képez. A problémás területek leggyakrabban az arc, a külső hallójárat, a mellkas, a hát és a karok külső felszíne. Az úgynevezett kombinált (zsíros-normál, sőt olykor zsíros-száraz) bőr esetében a bőrhibák az arc közepén, a homlokon, az orron és az állon jelennek meg, amit "T-zónának" is szoktak nevezni. A kombinált bőr általában nagyon érzékeny, könnyen irritálódik - írja a Házipatika.com.

A pattanások, más néven aknék úgy alakulnak ki, hogy az eltömődött faggyúmirigyekben a baktériumok elszaporodnak, a mirigy begyullad. Létrejön az úgynevezett papula (gyulladásos elváltozás). A pattanások megjelenése leginkább a 12-14 éves korra jellemző, a hormonváltozások okozzák. Felnőtteknél általában az arc alsó részén, az állon és a nyakon figyelhető meg pattanásképződés, ha hormonális okai vannak. Felnőtt korban aknék alakulhatnak ki a nem a bőrtípusnak megfelelő kozmetikumok használatától, napozástól, táplálkozástól, dohányzástól. Genetikai okok is lehetnek a háttérben - a hajlam öröklődik. Bizonyos fogamzásgátlók, hormongyógyszerek és antidepresszánsok is okozhatnak pattanásokat és egyéb bőrhibákat.

Mit tehetünk, ha hajlamosak vagyunk pattanások képződésére?

Fontos a rendszeres bőrápolás: általában 4-6 hétnyi kezelés szükséges a javuláshoz. Sokan tanácsolják a napozást, mert szárítja a pattanásokat, a barnaság pedig elfedi a bőrhibákat. A napfény azonban egyben a szaruréteget is megvastagítja, így hosszú távon ellenkező hatású: elősegíti a faggyú felszaporodását, az aknék keletkezését, úgyhogy fényvédő termékekre a pattanásos bőrűeknek is szüksége van: olyanokat érdemes vásárolniuk, amelyeket zsíros bőrre fejlesztettek ki.

Hirdetés

Fontos az is, hogy ne piszkáljuk a pattanásokat, mert nagy a gyulladás, a fertőzés veszélye és a hegesedés esélye is. Pattanásos bőrűeknek mindenképpen olyan bőrtisztító termékre van szükségük, amely nem agresszív, nem feszül utána a bőr. A bőrradírozás is ajánlott. Az esti arctisztítás kötelező akkor is, ha nem sminkel valaki, mert a szennyeződéseket el kell távolítani a bőrről.

A vény nélkül is beszerezhető speciális arclemosók legtöbbször ként, szalicilsavat vagy tejsavat tartalmaznak. Enyhe aknés panaszok esetében ezek a készítmények eredményre vezethetnek. Ha mégsem, akkor érdemes orvoshoz fordulni. Súlyosabb esetekben a bőrgyógyász gyógyszert ír, amely csökkenti a faggyúmirigy-aktivitást és gátolja a baktériumok szaporodását, illetve csökkenti a bőr gyulladását. A helyi vagy szájon át szedhető készítmények általában erősen száríthatnak, ezért szükség van kiegészítő kezelésre, a zsíros és/vagy kombinált bőrhöz igazodó bőr- és ajakhidratálásra.

A vény nélkül kapható készítmények használatára ugyanez vonatkozik: a szárító krémek/szérumok hosszú távú használata miatt a pattanásos bőr megváltozott szerkezetének köszönhetően dehidratálódik, kiszárad.

A vízhiányos bőr pedig sokkal érzékenyebb, ezért védelemre, ápolásra. speciális, kifejezetten az ilyen bőrtípus számára kifejlesztett készítményekre szorul. 

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.