Valaha, nem is olyan régen, a Viski Vadászegyesület a legelsők között volt a Huszti járásban, mindaddig, amíg 2015 tavaszán fel nem darabolták. Hat brigádból állott és 6989 hektár területen gazdálkodott, váltakozó eredményekkel. Már akkoriban sem tudtunk, de nem is akartunk különbséget tenni, a brigádok között. Mindegyik brigádnak megvolt a saját területe, és olyan eredménnyel vadásztak rajta, ahogyan gondozták.
Persze zúgolódás, kisebb viták itt is voltak, mint bármelyik munkahelyen, ahol többen dolgoznak, hiszen elégedetlen embert bárhol lehet találni. A civakodások általában mindig a vadászterület minőségén kezdődtek, általában a tavaszi vadászvizsgákon, anno ilyen is volt, amit szerencsére minden esetben sikerült helyben megoldani.
Azért meg kell mondanom, hogy volt kiemelt vadászbrigád az akkori viski egyesületben is, de ez a járási vadászati vezetőség külön kitalációja volt. Erre azért volt szükség, mert a megyei vezetőség, évente több esetben is, területellenőrzést rendelt el, és ilyenkor volt mit megmutatni a revizoroknak az egyesületekben. Nálunk, Visken, ilyen volt a sajáni brigád, akik akkoriban tizenöt tagot számláltak, és valóban a legjobb területtel rendelkeztek. De ennek az úgynevezett „előnynek” megvolt a hátránya is. Ezeknek a vadászoknak sokkal többet kellett társadalmi munkában dolgozniuk, mint a többi brigád bármelyikének.
A sajáni brigádot 1985-től id. Hánka Sanyi bácsi vette kezelésbe a szó legszorosabb értelmében, és tartott rendet egészen 2014-ig. Ebben az időszakban a társaság igen nagy változáson ment keresztül, és napjainkra nagyot fejlődött. Sajnos Sanyi bácsi egészségi állapota, meg hajlott kora miatt 2014-ben lemondott, és átadta helyét ifj. Szita Valadimirnek, aki azóta is eredményesen irányítja a már azóta egyesületté bővült egykori brigádot. Napjainkban a Sajáni Vadászegyesület huszonkét tagot számlál és 1084 hektár vadászterülettel rendelkezik. Ebből 600 hektár összefüggő vegyeserdő, a többi cserjés, bozótos és mezőgazdasági terület.
Sajnos a háború Ukrajna területén, mint mindenben, úgy a vadgazdálkodásban is erős nyomot hagyott. Erősen elszaporodtak a dúvadak, a róka populáció mellett nagymértékben megjelent az aranysakál is, mely egyre szaporodik, és igen veszélyezteti a már négy éve nem vadászott őzállományt. De nem csak az aranysakállal van probléma, hanem állandó jelleggel jelen vannak a farkasok is, melyek a Máramarosi Kőhát erdőségeiből teszik tiszteletüket vidékünkön is. Ezek a bestiák az Avas-hegység észak-keleti, hozzánk közelebb eső részében igen jól érzik magukat minden időszakban. Mivel a mi oldalunkon összefüggő erdőség van a Huta-hágótól (Máramaros és Szatmár találkozásánál) egészen Ugocsáig, ami nyugati irányban légvonalban mintegy 60 kilométernyire van.
Jómagam 2022. február 13-án jártam itt utoljára vadászni, akkor is dúvadra. Egy héttel később betiltották a vadászatot, a háború kitörése miatt. Az idén végül is úgy döntött az illetékes hatóság, hogy folytatni lehet a vadászatot azon megyékben, ahol nincsenek veszélyeztetett körülmények. Kárpátalja is abba a térségbe került, ahol megengedték a vadászatot és a vadgondozását.
A magam részéről, sok sikeres vadászatot kívánok a kollégáknak, nem csak a Visket övező Avas-hegységben, de Kárpátalján, és az egész országban, ahol tehetik.
Stók Lajos
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.