A zaporizzsjai atomerőmű a délkelet-ukrajnai Enerhodarban
A zaporizzsjai atomerőmű a délkelet-ukrajnai Enerhodarban

MTI

 / Gazdaság

Az oroszok által elfoglalt zaporizzsjai atomerőműben leeresztik a hűtőmedencéket, mert szerintük a létesítmény dolgozói fegyvereket rejtettek el a medrükben, ez azonban nukleáris veszélyhez vezethet – figyelmeztetett szerdán az ukrajnai atomerőműveket működtető Energoatom állami vállalat.

„A zaporizzsjai atomerőmű megszállói azzal vádolták meg az ukrán atomtudósokat, hogy fegyvereket tárolnak az erőmű területén. Ennek érdekében több munkást őrizetbe vettek és megkínoztak, hogy beismerjék, vagy inkább megrágalmazzák magukat, hogy állítólag még márciusban valamiféle fegyvert, robbanószert vagy lövedéket dobtak az erőmű hűtőmedencéinek betontálaiba”

– idézett az Ukrajinszka Pravda hírportál az Energoatomnak a Telegram üzenetküldő alkalmazáson nyilvánosságra hozott közleményéből.

A vállalat hozzátette:

ezzel az ürüggyel az erőmű megszállói le akarják üríteni a hűtőmedencéket, hogy ellenőrizzék annak edényeit, és leállítsák az erőművek biztonsági rendszereinek vízellátását biztosító szivattyúkat.

Az Energoatom hangsúlyozta, hogy ha az atomerőmű hűtés nélkül marad, az veszélyeztetheti a nukleáris biztonságot, különösen meleg időben, amikor a túlmelegedés miatt könnyebben hibásodhatnak meg a berendezések.

A vállalat szerint az sem zárható ki, hogy az oroszok tesznek robbanóanyagot, aknát, vagy bármi hasonlót a betontálakba, és utólag veszélyhelyzet okozásával vádolják meg a munkásokat.

Az ukrán hadsereg vezetése közben bejelentette, hogy a fegyveres erőknél hadrendbe állítottak egy korszerű, mobil parancsnoki modellt és a vezérlőberendezések legújabb modelljét, egy parancsnoki járművet, pótkocsival és eltávolítható modulokkal. A főparancsnokság kiemelte, hogy a berendezést Ukrajnában gyártották.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy június 16-án tájékoztatták a zaporizzsjai atomerőmű szervezeti alosztályainak vezetőit, hogy Oroszország szeptember 1-jétől a Roszatom orosz vállalat irányítása alá kívánja helyezni a nukleáris létesítményt.

Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács mellett működő Dezinformáció Elleni Központ közben a Facebookon közölt bejegyzésében oszlatta el azt az álhírt, amely szerint a hadkötelezettség alá eső nőket is mozgósíthatják ősztől.

Kifejtették, hogy egy tavaly elfogadott védelmi minisztériumi rendelet alapján bizonyos foglalkozású nők valóban hadkötelezettekké válnak, azaz a fegyveres erők, a nemzeti gárda vagy más katonai alakulatok tartalékállományába kerülnek. A tartalékosként történő bejegyzésük viszont nem jelenti a mozgósításukat, mivel háború idején nőket csak szerződéses alapon vagy önkéntesen lehet toborozni. A 18 év alatti gyermeket nevelő nők pedig eleve nem kötelezhetők katonai szolgálatra – mutattak rá a központnál.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.