Az észak-atlanti katonai szövetség a kimerülőfélben lévő lőszerkészletek növelését tervezi annak érdekében, hogy segíteni tudja Ukrajnát területe és a lakosság védelmében az Oroszország indította háborúban - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben hétfőn, a tagországok védelmi minisztereinek kedden kezdődő kétnapos tanácskozása előtt.
Jens Stoltenberg újságíróknak nyilatkozva közölte: mivel az ukrajnai háború hatalmas mennyiségű lőszert és hadianyagot emészt fel, ezért növelni kell ezek gyártását az előállítási kapacitásba való befektetések fokozásával.
Vlagyimir "Putyin (orosz elnök) és Oroszország továbbra is Ukrajna irányítására törekszik. Azt látjuk, hogy még több csapatot, még több fegyvert, még több képességet küld Ukrajnába"
- fogalmazott.
Mivel nincs jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a békére készülne, folytatni kell Ukrajna támogatását egyebek mellett logisztikai segítségnyújtás által, valamint muníció, üzemanyag és alkatrészek, lőszerek és a harckocsik biztosításával, hogy a megtámadott ország eredményeket tudjon elérni a harctéren" - mondta.
"Sürgősen kulcsfontosságú képességek átadására van szükség Ukrajna számára, mielőtt Oroszország a csatatéren magához ragadhatná a kezdeményezést"
- fogalmazott.
A NATO-tagállamok miniszterei kedden várhatóan repülőgépek esetleges szállításáról is tárgyalnak majd - tájékoztatott a főtitkár, majd hozzátette: az Ukrajnának vadászrepülőket szállító NATO-országok nem teszik a szövetséget a konfliktus részesévé.
Az Egyesült Államok felett február 3-án észlelt, majd az amerikai hadsereg által lelőtt kínai megfigyelő léggömbbel kapcsolatban a főtitkár kérdésre válaszolva azt mondta, az ismétlődő incidensek rávilágítanak arra, hogy a NATO-nak ébernek kell maradnia. A látottak azt mutatják, hogy Kína és Oroszország is fokozza a NATO-szövetségesek megfigyelését - közölte.
A főtitkár ezzel összefüggésben közölte: a NATO biztosítani kívánja megfigyelési és hírszerzési tevékenységét az "egyre sűrűbbé váló" világűrben is egy új műhold pályára állításával. Az új eszköz támogatni hivatott a NATO-missziókat és -műveleteket, lehetővé teszi továbbá adatok megosztását, megkönnyíti a tájékozódást, a kommunikációt és esetleges rakétakilövések előrejelzését. A védelmi miniszterek lépéseket fognak tenni a létfontosságú tenger alatti infrastruktúra védelmének fokozására is - mondta Stoltenberg.
Bejelentette, hogy a kedden kezdődő tanácskozáson részt vesz Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter is.
Jens Stoltenberg reményét fejezte ki, hogy mindezen célok elérésének érdekében a tagországok mihamarabb teljesítik azon 2014-es kötelezettségvállalásukat, amely szerint 2024-ig közelíteni kell védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) két százalékához.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.