Ukrajna kénytelen fájdalmas döntéseket hozni, amit a háztartások is megéreznek. Az áramár 10-20 százalékkal nőhet éveken keresztül.
Az ukrán gazdasági minisztérium a 2026–2028-os időszakra a lakossági áramárak jelentős emelkedésével számol: évi 15 százalék (plusz-mínusz 5 százalék) lehet a drágulás. Erről a tárca következő három évre szóló előrejelzésében számoltak be.
Az Ekonomicsna Pravda birtokába került dokumentum az ukrán pénzügyminisztérium számára készült az állami vállalatok tevékenységének szabályozását célzó döntés előkészítése kapcsán. A 15 százalékos áremelés egyébként nagyjából összhangban van az országot jellemző általános drágulási ütemmel, hiszen az infláció a legfrissebb, júliusi adatok szerint 14,1 százalék volt az országban, annak ellenére, hogy az ukrán jegybank március elején 15,5 százalékra emelte az alapkamatot.
A lakossági áramár még alacsony Ukrajnában, de ez nem tartható sokáig
A lakossági ár jelenleg Ukrajnában 4,32 hrivnya (35,31 forint) kilowattóránként, ám az éjszakai áram ennek a fele. Ezek az árak tavaly június eleje óta vannak érvényben, ugyanakkor nemrég a nem lakossági fogyasztók számára már megemelték a villamos energia árát. Az üzleti felhasználók egyik csoportja számára átlagosan 14, a másik számára 23 százalékkal nőnek átlagosan az árak.
Szeptember elsejétől az elosztóhálózatok üzemeltetőinek is többet kell fizetniük.
Miközben Ukrajna a belföldi árak emelésére készül, és jelentős mennyiségű áramot is importál , mióta az ország csatlakozott az európai ENTSO-E hálózathoz, az áram exportját is folyamatosan növeli. Júniusban az ukrán export az előző hónaphoz képest két és félszeresére, 237 gigawattórára nőtt, amit júliusban 282,2 gigawattóra követett, augusztusban pedig újabb rekord következett be - közölte a vg.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.