Az orosz parlament alsóháza megszavazta szerdán az Oroszország és az Egyesült Államok által védelmi célokra már nem használt plutónium ártalmatlanításáról szóló, 2000-ben megkötött és 2011-ben ratifikált kormányközi megállapodás felmondásáról szóló törvényt.
Az erre vonatkozó kezdeményezést a kormány júliusban terjesztette a törvényhozás elé. Az indoklásban emlékeztetettek arra, hogy a megállapodásnak és a csatolt jegyzőkönyveknek a hatályát 2016-ban egy orosz elnöki rendelet és egy szövetségi törvény már felfüggesztette.
Ennek okaként az Egyesült Államok által Oroszország ellen bevezetett szankciókat, valamint az Ukrajna támogatásáról szóló törvényt nevezték meg, amely lehetővé teszi az orosz belügyekbe való beavatkozást, továbbá a NATO keleti terjeszkedését, az Egyesült Államok növekvő katonai jelenlétét a kelet-európai országokban, valamint Washington azon szándékát, hogy Moszkva beleegyezése nélkül megváltoztassa a plutónium ártalmatlanításának rendjét.
A felfüggesztésről rendelkező törvény rögzíti a megállapodás újraindításának feltételeit.
Ezek szerint az Egyesült Államoknak azokban a NATO-tagországokban, amelyek 2000. szeptember 1. után csatlakoztak a szövetséghez, csökkentenie kell katonai infrastruktúrájának kiterjedtségét, hatályon kívül kell helyeznie a "Magnyitszkij-törvényt" és az Ukrajnát támogató 2014-es törvényt, valamint fel kell oldania az Oroszország elleni szankciókat és meg kell térítenie Moszkvának a gazdasági büntetőintézkedések bevezetésével neki okozott károkat.
A szerdán megszavazott törvény magyarázó jegyzete rámutat, hogy az említett feltételek közül egyik sem teljesült. Mi több, az Egyesült Államok számos új lépést tett Oroszország ellen, amelyek gyökeresen megváltoztatták a megállapodás megkötésekor fennálló stratégiai egyensúlyt, és további veszélyeket jelentenek a stratégiai stabilitásra nézve.
Vjacseszlav Vologyin, az alsóház (Állami Duma) elnöke a plenáris ülésen azt hangoztatta, hogy a felmondás az orosz érdekeket szolgálja, és hogy a megállapodást már régen fel kellett volna mondani.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.