Forgalomlassító gazdatüntetések kezdődtek kedden a lengyelországi közutak több szakaszán az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur szabadkereskedelmi övezet tagállamai között kötendő együttműködési szerződés miatt – közölte a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió helyszíni tudósításban.
A legnagyobb tiltakozást az északi Elblag városában szervezték, amelynek utcáit kedden csaknem ötven traktorból álló konvoj járta, lassítva a közlekedést. A gazdasági járművekre lengyel nemzeti zászlókat tűztek ki, valamint transzparenseket is, köztük azt, amely szerint „A Mercosur a lengyel mezőgazdaság halálát jelenti”.
A tiltakozók azt követelik, hogy a kormány akadályozza meg az EU-Mercosur szerződés megkötését, mert az Lengyelországban egész agrár- és élelmiszeripari termelési szegmenseket veszélyeztet.
Nyilatkozataik szerint a gazdák a prémes állatok tenyésztését korlátozó tervezet miatt is aggódnak, amelyet jelenleg tárgyal a lengyel parlament.
Több mint 20 település térségében szerveztek tüntetéseket, és ezek kedd estig tartanak – tudósított a Radio Zet lengyel kereskedelmi rádió a szervezőkre hivatkozva.
Múlt kedden elfogadott határozatában
a lengyel kormány ellenzését fejezte ki az EU-Mercosur megállapodásról folytatott tárgyalások eddigi eredményeit illetően, különösen amiatt, hogy emelkednek az európai húsbehozatali korlátok.
A Donald Tusk vezette kabinet a dokumentumban felszólította az Európai Bizottságot, hogy „fordítson különös figyelmet az egyenlő versenyfeltételek biztosítására az uniós mezőgazdasági termelők számára”- közölte a hirado.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.