Őszi nagytakarítás a fóliasátrakban - „Indítsunk tiszta lappal!”
Őszi nagytakarítás a fóliasátrakban - „Indítsunk tiszta lappal!”
 / Gazdaság

Október végére az uborkahajtatásra használt fűtetlen fóliasátrak nagy része már kiürült, vagy legalábbis az utolsó terméseket szedik lefelé a gazdák. Hamarosan ez a sors vár a hajtatott paradicsom-állományokra is. Azonban a teendők ezzel nem értek véget, a fóliasátrakat még fel kell készíteni a következő szezonra. Ebben a cikksorozatunkban ezekhez a teendőkhöz szeretnénk néhány tippet adni.

A sterilitás fél növényvédelem!

Az idei évben óriási mértékben elszaporodtak a különböző kórokozók és kártevők. Gondolok itt elsősorban a tripszekre, atkákra és levéltetvekre. Ezeknek a nagy része a növényi maradványokon telel át, onnan fertőzi meg majd tavasszal a fiatal állományt. S ezen még az sem segít, ha akkurátusan kihordjuk a fóliasátorból, s a kert egy távoli szegletében komposztáljuk az uborka-, paradicsom- vagy paprika töveket. Ugyanis ezeknek a kártevőknek tavasszal nem jelent akadályt az a néhányszor tíz méteres távolság, amit esetleg biztosítani tudunk. Meg kell próbálnunk elpusztítani őket még a helyszínen, azaz a fóliasátorban. A termés betakarítása után erre a célra már szinte bármilyen brutális szert is felhasználhatunk, tetszőleges töménységben.

A megelőzést szolgálja

A következő szezonra történő felkészülés a közhiedelemmel ellentétben nem a palántaneveléssel kezdődik, hanem a fóliasátrak nagytakarításával. Ugyanis a letermett, elpusztult növényeken nagyon sok betegség és kártevő telepedett meg. A tapasztalatok szerint a legcélravezetőbb, ha még a nagytakarítás előtt elvégezzük ezeknek a kórokozóknak és kártevőknek az irtását. Mivel itt már nem kell a növényeinket félteni, használhatjuk a legdrasztikusabb vegyszereket is. Éveken át erre a célra a legjobb megoldást a fóliasátrak „kikénezése” nyújtotta. A technológia lényege az, hogy a jól bezárt fóliasátorban elégetünk 100 négyzetméterenként 1 kilogrammnyi kénport, s 2-3 napig hagyjuk, hogy a mérgező füst kifejtse gyilkos hatását. Egy alapos szellőztetés után aztán nekiláthatunk a fóliasátor kitakarításának. A kénezési technológiának van egy továbbfejlesztett változata is, amikor a kitakarított fóliasátorban újra elvégezzük a kezelést, csak előzőleg kb. 10 cm mélyen felmotorkapázzuk a talajt. A magyarázat szerint így elpusztítható a talaj felső rétegében található kórokozók és kártevők nagy része is, mivel a fellazított talajba be tud hatolni a számukra mérgező gáz.

Az utóbbi években a kénezés helyett inkább a formalinos légtérkezelést ajánlják a fóliaborítást gyártó cégek, ugyanis a kén-oxid és víz reakciójából keletkező sav roncsolja a fóliaborítást, csökkentve annak élettartalmát. Gyártanak ugyan kénsavállót is, de ennek az ára magasabb. Saját tapasztalatom szerint a rendkívül erős nyári napsugárzás inkább roncsolja a fóliaborítást. Amióta a nyári időszakban a rachelhálós árnyékolást alkalmazom, jelentősen meghosszabbodott a fóliaborítás élettartalma, annak ellenére, hogy évente kétszer a kénégetéses fertőtlenítést végzem. A tavaly lecserélt S2-es fóliaborítások az egyik fóliasátron 5, a másikon pedig 6 évig bírták!

A formalinos kezelést hasonlóan kell elvégezni, mint a kénezést, kivéve talán azt, hogy a formalin kijuttatásához ajánlatos speciális ködképző permetezőgépeket használni. Amennyiben ilyen nincs a környéken, akkor a ventillátoros motoros háti permetezőgépekkel is be lehet fúvatni a vegyszert a fóliasátor légterébe. Természetesen kívül állva, s csak a permetezőgép szórófejét bedugva a fóliasátorba, a két végén kivágott kis lyukakon. A kijuttatandó (pontosabban „bejuttatandó” mennyiség a formalin töménységétől függ. A tapasztalatok szerint a 40%-os formalinból legalább 2,0 liter kell 100 négyzetméterenként a látható hatás eléréséhez.

Az orosz szakirodalom szerint a formalinos légtérkezeléshez ennek a mennyiségnek a többszöröse, 20-40 ml 40%-os formalin szükséges légköbméterenként. E szerint a nagylégterű fóliasátrak esetében, ahol az átlagos belmagasság kb. 3 m, a felhasználandó formalin mennyisége kb. 10 liter 100 négyzetméterenként, azaz egy 400 m2-es fóliasátor légtérkezeléséhez mintegy 40 liternyi formalint kellene a fóliasátor légterébe juttatni. Valószínűleg ez a hatalmas mennyiség „irtó” hatásos, de szerintem a kisebb mennyiséggel is elfogadható eredményt lehet elérni, miközben sem magunkat, sem a szomszédokat, sem a környezetünket nem tesszük ki felesleges vegyszer-terhelésnek. Elvileg itt is alkalmazható a megismételt kezelés a talajlakó gombák és kártevők ellen.

Mit ajánl a mesterséges intelligencia?

Ha már van ilyen lehetőség is, rákérdeztem az egyik legnépszerűbb mesterséges intelligencia-szolgáltató alkalmazásban, hogy milyen lehetőségek vannak a fóliasátrak fertőtlenítő légtérkezelésére. A már jól ismert lehetőségek mellett érdekes módszereket is ajánlott:

„A fóliasátrak légtér-fertőtlenítéséhez alkalmazott szerek kijuttatási módjai különbözőek lehetnek az alkalmazott anyagtól és a technológiától függően. Íme, az említett szerek kijuttatási módszerei:

1. Klór-dioxid

Alkalmazási mód: A klór-dioxid gáznemű formában történő kijuttatásra alkalmas. Általában gázfejlesztő berendezések vagy ködösítő eszközök segítségével terítik szét a fóliasátorban.

A gázos fertőtlenítéshez zárt tér szükséges, így a fóliasátrat zárva kell tartani a kezelés alatt. Fontos, hogy a megfelelő koncentrációban legyen jelen, hogy ne károsítsa a növényeket.

Utómunkák: A kezelést követően szellőztetésre van szükség, hogy a gázok elpárologjanak és ne maradjanak a légtérben káros maradványok.

2. Hidrogén-peroxid

Alkalmazási mód: Ködösítéssel vagy permetezéssel juttatható ki a fóliasátorba. Az eszközök finom permetcseppeket vagy ködöt hoznak létre, amely alaposan beborítja a területet.

Koncentráció: Általában 2-10%-os koncentrációban alkalmazzák, a célzott fertőtlenítési feladattól függően.

Utómunkák: Miután a kezelés megtörtént, a hidrogén-peroxid gyorsan lebomlik vízzé és oxigénné, így nincs szükség hosszú szellőztetésre. Mindazonáltal egy rövid szellőztetés ajánlott.

3. Peroxiecetsav (PAA)

Alkalmazási mód: Ködösítésre vagy permetezésre alkalmas, hasonlóan a hidrogén-peroxidhoz. A levegőben finoman eloszlatott köd hatékonyan fertőtleníti a légteret.

Koncentráció: A peroxiecetsavat általában 0,1-0,5%-os koncentrációban alkalmazzák. Erősen oxidatív, így fontos, hogy betartsuk a gyártói előírásokat.

Utómunkák: A kezelés után szükséges a szellőztetés, de a szer gyorsan lebomlik, így nincs tartós maradvány.

4. Kénfüstölés

Alkalmazási mód: A kénfüstölést speciális kénfüstölő készülékekkel végzik, amelyek ként égetnek el, és a füst szétterjed a fóliasátorban. A kénfüst meleg, száraz környezetben a leghatékonyabb.

Fertőtlenítési idő: Általában több órán át kell zárva tartani a fóliasátrat, hogy a füst kellően hatékony legyen.

Utómunkák: A kezelést követően alapos szellőztetésre van szükség, mert a kén irritálhatja a növényeket és az embereket is.

5. Kvaterner ammónium vegyületek

Alkalmazási mód: Ezek a vegyületek permetezéssel vagy ködösítéssel juttathatók ki. A permetezést gondosan kell végezni, hogy minden felületet lefedjen.

Koncentráció: Általában 0,1-0,5%-os oldatban alkalmazzák. Az adott termék használati utasításai szerint kell eljárni.

Utómunkák: A kezelés után szellőztetés szükséges a maradványok eltávolítása érdekében, de nem igényel hosszú várakozási időt.
Az alkalmazás pontos módját mindig a felhasznált szer típusához és a kezelési célokhoz kell igazítani.”

Komposztáljuk vagy égessük?

Figyeljünk arra, hogy a fóliasátor kitakarítása alapos legyen. A letermett növényeket, gyomokat igyekezzünk gyökerestől kihúzni a földből. Ilyenkor ne mulasszuk el a gyökérzet átvizsgálását, hogy nincsenek-e rajtuk valamilyen talajlakó kártevők nyomai. Itt elsősorban a fonálférgek tüneteire gondolok, amelyek kis csomók, koloncok, borsócskák formájában jelennek meg, pókhálószerű gyökér-elágazásokkal. Ugyanis magát a fonálférget nagyon nehéz lenne megfigyelni, viszont az általuk kiváltott elváltozások annál szembetűnőbbek. Amennyiben találkozunk ezekkel a tünetekkel, fel kell készülni az ellenük való védekezésre.

A kihordott növényi maradványok további sorsáról megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint érdemes komposztálni őket, különösen, ha előzőleg a fenti módszerekkel „sterilizálva” lettek. Igazolhatom, hogy az ezekből képződött komposzt valóban rendkívül jó szerkezetjavító hatással van a talajra. Mások szerint ezek a komposzt-dombok a betegségek és kártevők számára áttelelési lehetőségek, a következő évi állomány potenciális fertőzési forrásai. Ők a növényi maradványok elégetését javasolják. Talán érdemes lenne az arany középutat megtalálni, s a növény-egészségügyi szabályokat betartva, de mégiscsak környezetbarát felhasználást keresni a növényi hulladékok számára.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
 


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.