Euró. Illusztráció
Euró. Illusztráció

MTI

 / Gazdaság

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az uniós tagállamok a következő négy évben összesen 50 milliárd euró segélyt nyújtsanak Ukrajnának vissza nem térítendő támogatás és hitel formájában az ország újjáépítése céljából - jelentette ki Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke kedden.

Hirdetés

Az elnök szerint a többéves pénzügyi költségvetési keretből elkülönített tartalék lehetővé teszi az EU számára, hogy az Ukrajnának szánt támogatásokat a háborús fejlemények szerint számítsák ki.

"A tartalék létrehozása mindenekelőtt kiszámíthatóságot biztosít majd ukrajnai partnereink számára, más adományozókat is ösztönöz, számunkra pedig lehetővé teszi, hogy pénzügyi támogatásunkat valóban a helyszínen kialakult helyzetnek megfelelően számítsuk ki, mivel mindannyian tudjuk, hogy egy háború a lehető legnagyobb rugalmasságot követeli meg tőlünk"

 - fogalmazott von der Leyen.

Az elnök a többéves költségvetési keret felülvizsgálatával kapcsolatos sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy az EU 15 milliárd eurót javasol elkülöníteni a migrációkezelésre. Kiemelte: a finanszírozást az EU külső határainak és unión kívüli országokkal való együttműködés megerősítésére és a szomszédos országokban tartózkodó menekültek segélyezésére használnák fel. 

Von der Leyen továbbá arról is beszélt, hogy az EU-nak 160 milliárd euróval többet kellene beruháznia technológiai versenyképességének megerősítése céljából. Azt is hozzátette, hogy a bizottság kereskedelmi korlátot vezetne be az unión kívüli országokkal szemben a "csúcstechnológiák korlátozott és szűk körére" összpontosítva, saját versenyképességének megőrzése érdekében.

Az elnök szerint "a globálizáció és a nyitott gazdaság jótékony hatással vannak Európára gazdasági szempontból, ugyanakkor a világ egyre jobban geopolitikai jellegűvé válik, és létezik egy korlátozott számú kulcsfontosságú technológia, amelyeket agresszív módon lehet felhasználni. Ezért vált a gazdasági biztonság témája prioritássá számunkra és sok partnerünk számára" - emelte ki.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Az orosz–ukrán háború egy drónháborúvá vált – ahol az energetikai létesítmények kerülnek célkeresztbe Fotó: AFP

Legalább két ember meghalt, heten pedig megsérültek, miután egy orosz drón civil buszt talált el Herszonban.

Zelenszkij új tárgyalási stratégián dolgozik, amelyben az USA szerepe csökkenhet. Törökország vagy Azerbajdzsán lehet a következő béketárgyalások helyszíne.

Zelenszkij új tárgyalási stratégián dolgozik: Ukrajna az USA nélkül is folytatná az egyeztetéseket Oroszországgal.

Bírósági ítélet. Illusztráció: Fotó: Internet

Brutális családon belüli erőszak Kárpátalján: közmunkára ítélték a saját lányát bántalmazó apát.

Reform előtt az ukrán hadsereg: már júniustól jönnek a változások.

Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.

Sajtótájékoztató a beregszászi Rákóczi Egyetemen - Digitális megújulás. Fotó: kme.org.ua

Kárpátalja digitális felzárkózásának új fejezete kezdődhet el a HU-RIZONT fejlesztési programmal.

Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.