Sok fóliás-paradicsom termesztőnek okoz gondot a helyes generatív-vegetatív egyensúly fenntartása. Vagy akkora lombot nevel a tő, hogy a virágot is lerúgja, vagy olyan kicsit, hogy az már nem képes kinevelni a termést. Értelemszerűen azt a lombozat-termés arányt tartjuk ideálisnak, elérendő állapotnak, ami maximális termésmennyiséget biztosít.
A lombozat (levélzet) a paradicsom esetében sem csak „dísz”, hanem annak a „motorja”. Itt folyik a napenergia megkötése, azaz a fotoszintézis, aminek az eredménye a termések kineveléséhez szükséges szerves anyagok létrehozása. Tehát a nagy terméshez megfelelően nagy levélzet is szükséges. Azonban a levélzet mennyiségét csak addig növelhetjük, amíg át nem billen az egyensúly, azaz nem megy a termés rovására. Ennek az egyensúlynak a felborulására több jel is mutathat, azonban a tapasztalatom alapján a legegyszerűbben a virágfürtök állapota alapján tudjuk megbecsülni, hogy éppen hol tartunk. Ha a legfelső virágzó fürt túl közel van a hajtáscsúcshoz, s a levelek közötti távolságok is túl kicsik, akkor generatív irányba ment el az állomány. Ha ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk, azaz a legfelső virágzó fürt lemarad a hajtáscsúcstól, esetleg a fürtökön levelek, kis kacsok jelennek meg, akkor viszont vegetatív, azaz a lombozat irányába billent az egyensúly. Ebben a cikkünkben megpróbálunk néhány támpontot adni a kívánt egyensúly fenntartásához.
A fajtatípus kiválasztásánál figyelembe kell venni a fóliasátrunk adottságait. Ha alacsony, rosszul szellőző fóliasátrunk van nem igazán érdemes dús növekedésű, nagy lombot nevelő fajtával kísérleteznünk. Ilyen esetben inkább generatív típusú, viszonylag kis lombozatú fajtákat válasszunk.
A fény-hőmérséklet aránya. Talán az első tényező, amivel „menet közben” korrigálhatjuk a növények fejlődését már a palántanevelés folyamán. Hogy megakadályozzuk a palánták felnyurgulását, a téli időszakban vagy mesterséges pótmegvilágítással növeljük a megvilágítás erősségét és hosszát, vagy (ami gyakoribb) a hőmérséklet visszafogásával akadályozzuk meg azt. A palánták szétrakása (ültetése) is ezt a célt szolgálja, hisz így nagyobb tenyészterület, egyben több fény jut egy növényre.
Hőmérséklet-ingadozás. A kiegyenlített hőmérséklet, azaz a kis különbség az éjszakai és a nappali hőmérséklet között vegetatív irányba viszi az állományt, míg a nagy hőingadozás generatív irányba.
Páratartalom. Magas páratartalom tartása a fóliasátorban a lombozat buja növekedésének kedvez, míg a túl alacsony páratartalom a levelek elaprósodásához vezetnek.
Öntözés. A gyakori öntözés vegetatív irányba viszi a paradicsom fejlődését, míg a ritkább öntözés generatív irányba. A kiültetést követő időszakban ajánlott megfelelő vízmegvonás generatív irányba, azaz a virágképződés és kötődés irányába hat, s a korai termés arányát tudjuk így valamelyest növelni. Viszont ügyelnünk kell, hogy „át ne essünk ló túlsó oldalára”! Nagyon gyakran előfordul, hogy a kiültetés utáni hosszabb vízmegvonás eredményeképpen a paradicsom gyökere a víz után kutatva lehatol a mélyebb talajrétegekbe. És ha talál is magának, akkor az eredeti szándékunk ellenkezőjét érjük el, a növényünk a bőséges, alacsony EC-jű talajvíz birtokában már szinte kezelhetetlenné válik, megállíthatatlanul elindul a túlzott vegetatív fejlődés irányába. Ennek megelőzése érdekében a hosszan tartó vízmegvonás helyett a ritkább, de azért rendszeres tápoldatozást szoktuk ajánlani, hogy a hajtatott paradicsomállomány gyökérzete a talaj felső rétegében maradjon, így továbbra is mi irányítjuk a fejlődését.
A vízmegvonásos (pontosabban a ritkább öntözés) módszert később a már kifejlett bogyók gyorsabb érésre „késztetésénél” használjuk. Egy 3-4 napos vízmegvonás által kiváltott magas talaj EC és stressz akár egy héttel is előbbre hozhatja a paradicsom érését. A feldeterminált fajtáknál, különösen a slangos-barázdás öntözésnél jól bevált módszer a gyors éréslefutás elősegítése a ritka, heti 2 alkalommal történő öntözés nagyobb vízadagokkal, közvetlenül az érett bogyók leszedése után. Ez a módszer valamelyest az össztermés rovására megy ugyan, de a korai termés magasabb ára bőven kompenzálja azt.
Tápoldatozással is tulajdonképpen folyamatosan az egyensúly fenntartását célozzuk meg. Kiindulási alap a bogyónövekedési időszakban egy N: K=1:1 arány, amit az érés kezdetétől N:K=1:2-re módosul a kálium javára. Eközben folyamatosan figyelemmel kísérjük a növény fejlődését, s ha azt látjuk, hogy a hajtáscsúcs elvékonyodik (generatív irány), akkor vissza kell térni néhány napra az 1:1 arányú tápoldathoz.
A túl magas nitrogéntartalmú tápoldat buja lombozatnövekedéshez, súlyosabb esetben virág és terméselrúgáshoz vezethet. Azonban a termések kineveléséhez folyamatosan szükség van nitrogénre is, teljesen ne vonjuk meg ezt a tápanyagot, csak az arányokkal kísérletezzünk.
A folytonnövő fajtáknál a szakaszos (ritka) öntözés vagy a túlzott vízmegvonás a termés elaprósodásához, végeredményben terméscsökkenéshez vezethet. Ezért ezeknél a fajtáknál inkább egy magasabb EC-jű, töményebb tápoldat kijuttatásával lehet generatív irányba terelni a növényt.
Az „ablakolás”. Ez tulajdonképen nem más, mint egy utólagos drasztikus beavatkozás. Ilyenkor a paradicsomtőkékről kitörünk 1 vagy 2 levelet a lombozat középső részéről, s így csökkentjük le a lombozat–termés arányt, s visszük el a növényt generatív irányba.
A „zászlóeregetés”. Ez a módszer az „ablakolás” ellentéte. Ilyenkor pótlólagos leveleket biztosítunk oly módon, hogy egy-egy kacsot nem tőből törünk ki, hanem 1-2 levél után csípjük vissza, s a bimbókat is eltávolítjuk róla.
A hormonhatású készítmények közül a fóliás paradicsomtermesztésben a terméskötődést elősegítő szerek (pl. Nevirol, Betoxon), valamint az érést gyorsító szerek (pl. Ethrel) terjedtek el a leginkább. Használatuk sok esetben a minőség jelentős romlásához vezet. Ez lehet a termések deformálódása, nem megfelelő íz, színeződési problémák is. Ezért ezeket a szereket csak indokolt esetben, a szabályok pontos betartásával szabad felhasználni.
Réztartalmú permetszerek használatával már a palántanevelés során vissza tudjuk valamelyest fogni a vegetatív növekedést. Azonban, a kiültetett állományban csak okszerűen, valamely betegség elleni védekezés céljából szabad használni a növényvédő vegyszereket, a növekedést szabályzó szerepe ilyenkor csak másodlagos.
Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.