MTI

 / Sport

A nők között Preil Vivien, a férfiaknál Bridge Henry, míg a férfi nyolcasoknál a magyar válogatott győzött a budapesti evezős évadnyitón.

Hirdetés

Az idén is nagy számú nevezés érkezett a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a Budapesti Evezős Szövetség és a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) által rendezett gróf Széchenyi István emlékversenyre, amelyen több mint 80 csapat közel 650 versenyzője vett részt szombaton.

Az evezős évadot Cseh Ottó, a MESZ elnöke nyitotta meg. Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és Kiss László, a III. kerület polgármestere köszöntötte a tíz országból és Magyarország több pontjáról érkezett csapatokat.

A 3600 méteres táv, amely az Óbudai-sziget északi csücskénél kezdődik, a szigetmenti Duna-ágat követi és a budai Görzenál magasságában ér véget, mára már az európai evezős naptár stabil tagja, rövid története során 16 országból fogadott versenyzőket - emlékeztettek rá közleményükben a szervezők.

Hirdetés

A férfi felnőtt nyolcasok versenyét a magyar válogatott, a női nyégypárevezősök abszolút versenyét az angol Newark RC csapata nyerte. Egypárba Bridge Henry, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet versenyzője, a nőknél Preil Vivien, a Budapest Evezős Egylet versenyzője diadalmaskodott.

A Budapest Kupa Regattán idén is megrendezték a "Plusz egy kromoszóma" sprint ergométeres futamot, melyben kiemelkedő sportolók közösen a Down Alapítványból érkező lelkes atlétákkal csapatokban mérték össze erejüket. A főszervező Danubius Nemzeti Hajós Egylet és a Down Alapítvány együttműködése évtizedes, ennek keretében hagyományosan gyűjtést tartottak a szervezők, mellyel az alapítvány munkáját segítik.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.