Elszálló rezsiköltségek Németországban: egy lehetőség maradt a kiadások csökkentésére, a spórolás
 / Gazdaság

A német lakossági gázfogyasztók költségei 2021 áprilisa és 2022 áprilisa között gyakran több mint kétszeresére, akár 104 százalékkal emelkedtek, a lakás mérete és a fogyasztás függvényében. Az olaj esetében a növekedés 110 százalékos volt.

Hirdetés

Élénken foglalkoztatja a német sajtót, hogy a tavaly jelentősen megdrágult energiaárak növekedése idén és jövőre is folytatódik-e – írja a német Focus online kiadására hivatkozva a Hirado.

Az ukrajnai háború kitörésével az olaj és a gáz ára ismét erőteljesen megugrott, és a lap szerint 2023-tól sok fogyasztót nagy összegű pótlólagos kifizetések fenyegethetnek.

Bár már lesújtott az „árkalapács”, az igazán súlyos csapás jövőre várható

A Verivox ár-összehasonlító portál számításai szerint a lakossági gázfogyasztók költségei 2021 áprilisa és 2022 áprilisa között gyakran több mint kétszeresére, akár 104 százalékkal emelkedtek, a lakás mérete és a fogyasztás függvényében. Az olaj esetében a Verivox számításai szerint a növekedés 110 százalékos volt.

A Focus úgy fogalmaz, „az árkalapács jövőre fogja igazán érinteni a fogyasztókat”. Azoknak, akiknek szerződésük van a villamos energia, illetve a gáz esetében, már érzik a hatalmas áremelkedést, a központi fűtéssel rendelkezők számára viszont a sokk még csak most következik – a lap megjegyzi, hogy ez Németországban öt lakóépületből négyet érint majd.

A németek többsége azonban még mindig hamis biztonságérzetbe ringatja magát – legalábbis erre figyelmeztetnek a fogyasztóvédelmi ügynökségek.

Udo Sieverding, az észak-rajna–vesztfáliai fogyasztói tanácsadó központ energiaügyi szakértője április elején például kijelentette, hogy „az árkalapács” jövőre érinti igazán a fogyasztókat. Sieverding kiemelte, „amennyiben a szolgáltatók módosítják az árakat, tény, hogy a vevőknek különleges felmondási joguk van. A cégek azonban tisztában vannak vele, hogy a fogyasztók számára jelenleg nincsenek vonzó ajánlatok”.

A szakértő szerint fennáll a veszélye annak, hogy egyes szolgáltatók megpróbálják növelni az árrést, és „megtömni a zsebüket”.

Az „árkalapács” mellett közelítenek a „szökőárszerű problémák” is

Németország legnagyobb lakásépítő csoportja, a Vonovia is arra számít, hogy 2023-ban sok tulajdonosnak és bérlőnek jelentős gondjai lesznek az energiaárak erőteljes emelkedésével. Rolf Buch, a Vonovia vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy aggódik a 2023-ban esedékes 2022-es számlák miatt.

„Mindenkiben tudatosítanunk kell, hogy a problémák szökőárszerű hulláma közeledik felénk” – tette hozzá. A csoport ezért azt javasolta a bérlőknek, hogy a kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében sürgősen igazítsák ki a havi előlegfizetéseiket (a magyar átalánydíjhoz hasonló rendszer – a szerk).

A németeknek egy lehetőségük maradt a fűtési költségek csökkentésére, a spórolás.

Úgy vélik, ebben „nagy lehetőség” rejlik, mert, amint a Focus írta, a CO2online nevű nonprofit tanácsadó cég Heizspiegel-elemzése szerint a német háztartások mintegy 90 százaléka egyszerűen túl sokat fogyaszt.

„A gázárak egyre csak nőnek és nőnek, aki földgázzal fűt mélyen a zsebébe kell nyúlnia”– ezzel a sokkoló mondattal kezdődött nemrég a német közszolgálati televízió videója, amelyben tippeket mutatnak az embereknek, hogyan takarékoskodjanak az energiával. Szerintük ha az emberek lejjebb tekerik a fűtést, fokonként 2,5 százalékot spórolnak a végszámlán.

E mellett már az is felmerült, hogy az emberek zuhanyozzanak kevesebbet.

A szaktárca csak 2,2 százalékos gazdasági növekedést vár idén, ami 1,4 százalékponttal kevesebb, mint a korábbi előrejelzés.

A minisztérium ennek okaként az ukrajnai háborút említette, illetve az emiatt Oroszország ellen bevezetett szankciók hatását, és a háború miatt az amúgy is magas energiaárak még tovább emelkedtek.

A munkaerőpiacon a német kormány egyelőre nem számít negatív hatásokra, várakozásuk szerint a munkanélküliségi ráta 2022-ben és 2023-ban is 5 százalék lesz, szemben a 2021-es 5,7 százalékkal.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.