Megosztás

Egészségünkre nézve is igen előnyös, ha a bal oldalunkon alszunk.

Megkönnyíti a szív munkáját

A szív bal oldala pumpálja a vért a test többi része felé, ezért ha a bal oldalunkon alszunk,  tulajdonképpen megkönnyítjük a szívünk munkáját, illetve ezáltal a gravitációt segítségül hívva még a keringésünket is támogatjuk - írja a Házipatika.com

Várandósoknak is hasznos

A fent említett keringéssegítő hatás, illetve a máj tehermentesítése miatt a kismamáknak különösen ajánlott, hogy próbáljanak a bal oldalukon aludni, főleg az utolsó trimeszterben. De persze azzal sincs semmi gond, ha valaki inkább a jobb oldalán fekve tud elaludni.

A nyirokrendszernek is jó

A nyirokrendszer segíti a szennyeződések és méreganyagok kiürülését a testünkből, valamint a sejtektől levált fehérjék visszajuttatását. Tudósok szerint ezeket a folyamatokat is felgyorsítja és megkönnyíti, ha a bal oldalunkon alszunk.

Segíti a máj munkáját

Májunk a jobb oldalunkon helyezkedik el. Ha túl sokáig alszunk ezen az oldalunkon, túl sok méreganyag halmozódhat fel a májban - ha átfordulunk a bal oldalunkra, azzal segítünk ennek a fontos szervünknek a helyes működésben.

Lépünkre is jó hatással van

Lépünk a nyirokrendszer része, segít a szervezetünkbe jutott szennyeződések kiszűrésében. Ez a szervünk is a bal oldalon található, így hát ha ezen az oldalunkon alszunk, javul a lép vérkeringése, ezáltal segítjük a munkáját.

Viszlát, gyomorégés!

A bal oldalon fekvés következtében gyomrunk a nyelőcső-záróizom, más néven a szívizombormintó alatt fog elhelyezkedni - ez az a pont a testünkben, ahol a nyelőcső belép a gyomorba. Így a gyomortartalom nem fog visszafolyni a nyelőcsőbe, és nem jelentkeznek refluxos tünetek.

Segíti a bélműködést

Szintén a már fent említett gravitációt is segítségül hívva a bal oldalon alvás hozzájárul ahhoz is, hogy a vékonybélből a vastagbélbe ürüljenek a salakanyagok.