A többszörösen feldolgozott élelmiszerek fogyasztása súlyos hatással van az agyi folyamatainkra. Egy friss kutatás eredménye szerint akár napi két sütemény rendszeres fogyasztása is jelentősen gyorsítja a mentális hanyatlás ütemét.
Talán senkit nem lep meg az a hír, hogy a konzerv készételek vagy a fagylalt nem tartozik a legegészségesebb élelmiszerek közé. Egy frissen publikált kutatás azonban arra is rávilágított, hogy a többszörösen feldolgozott élelmiszerek milyen hatással vannak az agyműködésünkre – írja a Medical Xpress.
Nem tesz jót a konzerv és a teasütemény
Az Alzheimer-szövetség San Diego-i nemzetközi konferenciáján bemutatott kutatás felvázolta, hogy az olyan élelmiszerek, mint az instant tészta, a cukros italok és a mirelit ételek, mind szerepet játszanak a kognitív hanyatlásban. Ezek az élelmiszerek viszonylag kevés előkészítést igényelnek és gyorsan fogyaszthatóak, a különböző fűszerek és ízfokozók miatt pedig népszerűek is az emberek körében. Jóval kevésbé táplálóak azonban, mintha ugyanilyen kalóriaértékben például zöldségeket, gyümölcsöket, tojást vagy húst fogyasztanánk – mondta el Perez Escamilla, a Yale Egyetem közegészségügyi tanszékének professzora - írja a Házipatika.com.
Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a többszörösen feldolgozott élelmiszerek fogyasztása hatással van olyan egészségügyi problémákra, mint az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és bizonyos daganatok. Ennek ismeretében nem is meglepő, hogy az agyműködést is negatívan befolyásolhatják ezek az ételek.
A tanulmányban több mint tízezer középkorú és idősebb felnőtt étrendjét és kognitív képességét hasonlították össze. Az eredmények szerint azoknál az embereknél, akik napi kalóriájuk legalább 20 százalékát többszörösen feldolgozott élelmiszerekből fedezték, sokkal gyorsabb volt a mentális hanyatlás üteme a vizsgált 6-10 éves intervallumban, mint azoké, akik kevés ilyen élelmiszert fogyasztanak. Az eredmények szerint már napi 100 kalóriányi feldolgozott élelmiszer hatással lehet a mentális egészségünkre, ami két sütemény elfogyasztását jelenti.
Egy témában készült másik tanulmány azt is megállapította: a többszörösen feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának 10 százalékos növekedése 25 százalékkal megemeli a demencia kialakulásának kockázatát. Perez Escamilla szerint a feldolgozott élelmiszereket gyermekkorban sem javasolt nagy mennyiségben fogyasztani, hiszen alapvetően hatással lehetnek az ízlésre és a későbbi táplálkozási szokásokra.
A szakemberek hozzátették: a feldolgozott élelmiszereket legnagyobb mértékben a szegényebb, társadalmi perifériára szorult emberek fogyasztják, akik anyagi okokból nem engedhetik meg maguknak az egészséges táplálkozást, vagy egyszerűen nincs idejük elkészíteni házilag a táplálóbb fogásokat. Ezekre az emberekre pedig fokozottabban ér más olyan hatás is (például a stressz, vagy a légszennyezés) amelynek szerepe lehet a mentális hanyatlás felgyorsulásában.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.