Az Egyesült Királyság kormánya médiahadjáratot hirdet az elhízás ellen, amelynek részeként korlátozzák a magas zsír-, só- vagy cukortartalmú ételek tévéhirdetéseit, valamint olyan "nyomkövető" applikációkat vezetnek be, amelyekkel képesek lesznek monitorozni az állampolgárok vásárlási és testmozgási szokásait.
Napjainkban az Egyesült Királyság felnőtt lakosságának többsége túlsúlyos, és tavaly több mint egymillió ember került kórházba elhízással kapcsolatos betegségek miatt - írja az Origo.
Boris Johnson miniszterelnök különösen aggasztónak tartja a szigetország elhjzási statisztikáit, ezért "radikális" lépéseket hirdetett az ügyben.
Az országos program kidolgozásán a Downing Street egy egész csapata dolgozik, a miniszterelnök pedig maga is nagyon szigorú diétát folytat. A kísérleti projekt 6 millió fontjába (2,54 milliárd forint) kerül a kormánynak és állítólag Sir Keith Mills, a széles körben használt Air Miles és Nectar ügyfél-hűségprogramok mögött álló vállalkozó is részt vesz annak fejlesztésében.
Johnson, aki tavaly átesett a koronavírusos megbetegedésen, úgy véli, hogy az elhízás kérdése különösen aggasztó a Covid-járvány közepette. A szakértők is egyetértenek abban, hogy a túlsúlyos embereket komolyabban érinti a vírus, és egy nemrégiben közzétett jelentés szerint összefüggés lehet a túlsúly és a Covid miatt bekövetkező halálozás között is.
A brit állampolgárok testsúlyának kordában tartása érdekében korlátozzák a magas zsír-, só- vagy cukortartalmú ételek tévéhirdetését, és a jövőben "nyomkövető" applikációk fogják monitorozni a lakosság vásárlási és testmozgási szokásait.
A kormány által támogatott program a következő hat hónapban indul el, és ösztönözni fogja azokat, akik a kevésbé hizlaló étrend mellett döntenek, valamint többet sétálnak.
Állítólag azok, akik gyümölcsöt és zöldséget választanak a szupermarketben, ingyenes, egészséges csemegéket kapnak, csakúgy, mint azok, akik gyaloglással, futással vagy más sporttevékenységben való részvétellel növelik a napi testmozgást. A nyomkövető alkalmazáson keresztül kapott pontokat be lehet váltani rendezvényjegyekre, kedvezményekre és bónuszokra a programban résztvevő cégeknél.
2022 végétől lép hatályba az Egyesült Királyságnak másik jelentős intézkedése, amelynek célja a gyermekkori elhjzás és a gyorsétel-fogyasztás visszaszorítása.
Ennek keretében este kilenc óra előtt betiltják a magas zsír-, só- vagy cukortartalmú ételek tévéhirdetéseit. A brit döntéshozók azt remélik, hogy a média és a technológia eszköztárának segítségével sikeresen ösztönzik majd az állampolgárokat a szemléletváltásra és az egészségesebb életvitelre.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.