Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy az Európai Unió eredetileg Oroszországnak és Fehéroroszországnak szánt 26,2 millió eurót (mintegy 10 milliárd forint) utaljon át az Ukrajnával és Moldovával folytatott együttműködés megerősítésére - közölte az uniós bizottság pénteken.
Az Európai Bizottság javaslata szerint a 2021-2027-es régiók közötti együttműködés serkentését célzó Interreg NEXT nevű uniós program keretében eredetileg Oroszországnak és Fehéroroszországnak utalni tervezett támogatást ugyanezen célok megvalósítására juttatja majd az EU Ukrajnának és Moldovának.
Az uniós bizottsági közlemény Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős biztost idézte, aki azt mondta: Ukrajna és Moldova az EU megbízható partnere, s az EU határozottan elkötelezett a két országgal folytatott hosszú távú együttműködés mellett.
Az EU külső határának mindkét oldalán élő emberek közötti kapcsolat, valamint az uniós régiók és a helyi érdekelt felek közötti együttműködés erősítése határozott lépést jelent a béke és biztonság előmozdítására a támogatott ukrán és moldovai területeken - fogalmazott Ferreira.
Az uniós finanszírozás támogathatja majd az egészségügyi szolgáltatások fejlesztését, megerősíti az ukrán és a moldovai hatóságok intézményi kapacitását, oktatási és kutatási kezdeményezéseket ösztönöz, valamint munkahelyi képzési programokat valósít meg a menekültek számára, illetve segítheti beilleszkedésüket - tette hozzá az uniós biztos.
Az Ukrajna elleni orosz háború február 24-i kezdetét követően, az EU által elfogadott intézkedésekkel összhangban, az Európai Bizottság márciusban felfüggesztette az Oroszországgal és Fehéroroszországgal folytatott, határon átnyúló együttműködési programok, valamint az Interreg balti-tengeri régió programjai keretében folytatott együttműködést.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.