„Aki elméjében bölcs, hívatik értelmesnek; a beszédnek pedig édessége neveli a tudományt. A bölcsnek elméje értelmesen igazgatja az ő száját.” (Péld 16, 21–23)
Megtanultak az emberek beszélni, gondolataikat, érzéseiket közölni. Megtanultak az emberek játszani a beszéddel. Igen, játszani. A közmondás azt mondja: „csűri-csavarja a mondanivalóját”. Vagy „hamis a nyelve”, „veszélyes a nyelvére kerülni”, vagy „piszkos beszédű ember, „nagyokat mondó szája van” – sorolhatnánk még sokáig a nyelvvel, beszéddel kapcsolatos meglátásokat. A nyelv olyan, mint a fegyver vagy a tűz. Pusztítani, ölni lehet a szóval, beszéddel. A beszéd – mint a bástya: elrejtőzködhet benne, aki akar. Lehet színesíteni, figurázni csak azért, hogy az igazság mindig rejtve maradjon. És vannak, akik ezt kihasználják. Például Amerikában naponta érkeznek az expressz értesítések, hogy „gratulálunk, ön a nyertese az egymillió dolláros ajándékunknak. Siessen, azonnal hívja ezt és ezt a telefonszámot”. Ismerek ilyen „nyertest”. Szegény naiv ember elhitte a szöveget, és előre, a látatlan szerencse örömére hatalmas költekezésbe kezdett. A baj csak éppen az volt, hogy nem olvasta el figyelmesen a lap alján lévő, alig észrevehető picurka közlést: „Rendelje meg a bankszámlájának terhére ezt vagy azt az újságot, és ebből az újságból megtudhatja, ha nyert”.
Sátáni trükk a szavakkal. Rejtőzni a szavak mögé.
Sokan másféle módon hamiskodnak. Dicsérik agyba-főbe ellenségüket, mert a dicsérettel sok ember megtéveszthető. Ez még nem szeretet, ez nem elfogadás. Mások félnek őszintén és nyíltan vallani, véleményt mondani, mert jaj, ha ezzel elveszítem a barátságot!
A hívő ember beszéde más. Tiszta, őszinte, bölcs. Mindenre megtanít Isten, ha akarod. Kérj bölcsességet! A Szentlélek ajándék és kincs a mi számunkra, de nem ismerjük, és nem hívjuk segítségül. Pedig Ő a Tanácsoló, az Igazság Lelke. A Szentlélek feltárja őszintén előtted a valóságot és az igazságot. A te feladatod, hogy tisztán, figyelmesen beszélj.
A beszéd, ha kedves és szeretetből fakad, megérinti és meglágyítja a kemény szíveket. Isten megígérte, hogy a bölcsességet a legnehezebb órában is megadja majd.
Kérd a Szentlélektől a megfelelő, a tiszta, az igaz szót!
Mi nem csűrjük-csavarjuk a szót, mi mindenkor a megbízható, igaz választ adjuk. Lehet, hogy nem tetszik mindenkinek. Lehet, hogy hazugságot várnak tőled. Ne, ne tedd!
Az Úr Jézustól tanuljunk! Szavai intettek, megfeddtek, vigasztaltak, utasítást és útbaigazítást adtak, nem volt személyválogató. Csodálták az írástudók a bölcsességét. De tudott összecsukott szájjal hallgatni is. Pedig kínozták, verték, megalázták, kicsúfolták. Ő tűrte. Hallgatott. Pedig ha beszél, ha magyarázkodik, ha igazolja magát, megmenekült volna a kínos haláltól. De nem! Ő most hallgatott. A főpapok vádolják hamis beszéddel… Pilátus kérdezi, segíteni akar talán... De nem... Jézus hallgat! Mert Ő azért jött, hogy a megváltást beteljesítse az Ő élete és halála árán…
Péter is beszél. Gyorsan, hamar, oktalanul – hazudik. Pedig az Úr Jézus nem is olyan régen, csak néhány órával előbb figyelmeztette: Te meg fogsz tagadni engem, Péter.
És így lett. A helyzet veszélyessé vált, felfedezték, hogy Ő is Jézushoz tartozik. Mi lesz most, őt is megfogják, megverik, halálra ítélik? Rettegett Péter. Szerette ő az Urat, a Mestert, de hamarkodott a beszédben, tagadott. A hirtelen, lobbanékony Péter bölcstelen volt. Sokat kellett még neki tanulni, figyelni és szájára lakatot tenni. De az Úr megbocsátotta bűnét, hirtelenkedő, hamis válaszát. Terve volt Istennek Péterrel. Amikor a Szentlélek kitöltetett rá is, akkor ő, a remegő, félénk Péter a leghangosabban, bátran beszél a megfeszített és feltámadott Messiásról, Uráról.
Ki ad bölcsességet az embernek, ki tanít meg az értelmes, igaz beszédre? Ő, Isten Szent Lelke! Kérd, hogy igazgassa elmédet, szívedet, szádat! Megkapod, de figyelj engedelmesen az Úrra!
Jövel, Szentlélek Úr Isten, és töltsd be szívemet, elmémet! Tanácsolj és igazgass, oktass és bátoríts! Bölcsességgel ajándékozz meg, hogy életem a Te neved dicsőségére éljem, hogy szavaimmal áldjalak! Ámen.
(Morzsák 1., 1999)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke