/ Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

„Ti vagytok a földnek savai. Ti vagytok a világ világossága.” (Máté 5,13–14)

Hirdetés

Ezek az Úr Jézus szavai. Kiknek mondta ezt? A tanítványainak, és amikor a hegyen a sokaságot tanította, nekik is mondta. De ezek a szavak nekünk is szólnak, ma is.

Ma már elképzelhetetlen egy konyha só nélkül. A cukrászok is használnak sót. Az igazi aromát, ízeket csak a só segítségével lehet kiemeltté tenni. A jó tejcsokoládé azért jó, mert a tej ízét a só hangsúlyozza ki.

Ha én só vagyok, akkor én kit segítek vagy segítettem, hogy az élete értelmet, hangsúlyt kapjon? Mennyi az én hatásom a munkahelyen, iskolában, családomban? Megváltozik-e a légkör, ha én egy társaságba belépek?

Sónak lenni azt jelenti, hogy hatásom van. Pozitív, Istenre mutató, életváltoztató hatás. Ha eltűröm magam körül a kétértelmű vicceket, a káromkodást, az apró kis lopásokat, vagy csalást, akkor nem vagyok só, akkor haszontalan, értelmetlen az életem. Egyszer számot kell adni azokért, akiket ránk bízott Isten, akiknek életében Isten általunk akar tartós változást, hatást elérni. Soha nem volt ily sötét és kilátástalan az emberiség jövője, mint most. Pánikállapotban várnak valamire az emberek. Mire? Valami nagy tragédiára, amit az ezredforduló fog hozni – mondják.

Ne nézd mindezt tehetetlenül, légy fény és világíts e pánikban rettegő világnak, mutass utat a biztonság, a békesség, a szabadulás felé! A hegyre mutass, a Golgotára mutass! Krisztust mutasd be, akiben a mi békességünk, a mi váltságunk van! Isten gyermekei nem várják rettegve az évek múlását. Nekünk öröm és hála van a szívünkben az eltelt és elkövetkező időkért egyaránt.

Légy fény! A pislogó gyertyafény is biztonságot, utat, reményt, örömöt jelenthet a sötétben rettegő emberek számára. Nem fontos reflektorfénynek lenned. Csupán fény legyél. A legkisebb fény is hatással van, megszűnik körülötte a sötétség fojtogató ereje.
„Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.”(Máté 6,34)

Hirdetés

„Mindig mindenért aggódom, hát hiába, ilyen a természetem”– szoktuk mondani. Pedig ez nem feltétlenül igaz, mert a természetünk nem független tőlünk, az akaratunktól. Felelősek vagyunk érte. Mivel az aggódás, a ködhöz hasonlóan, mindent betakar, elhomályosít, ezért az aggódó ember bizonytalan, fél a holnaptól, ami pedig még messze van. Mert holnapig sok minden történhet, kisüt a nap, és világosan láthatjuk az előttünk levő utat, a feladat megoldását.

„De az élet nem könnyű!” – siránkozunk. Nem, valóban nem könnyű. Naponként küzdeni kell valamiért. De ha lesem, várom a bajt, ha az esetleges holnapi tragédiára készülök, akkor elfelejtek örülni a mai kis csodáknak.

Mert valójában csodákkal van tele az életünk, csak nem akarjuk bevallani, vagy nincs látásunk a felismerésükre. Az aggódás megbénít, a félelem elsorvaszt, még a testtartása is megváltozik az aggódó embernek: összehúzza magát a lehető legkisebb térfogatra és belegörnyed a rettegésbe. A bizakodó, reménykedő ember kihúzza magát, és teljes biztonsággal néz előre.

Ó, de csodálatos, hogy nem ismerjük a holnapot, a jövőt! Ez titok, Isten titka, az Ő kezében van, így hát nem kell aggódnom. Ne gyászold előre magad, ne sirasd előre a holnapot! Merj bízni Istenben! Vedd észre a mai nap áldását és légy hálás érte! Olvasd az igét, a zsoltárokat, s megtelik szíved bizalommal az iránt az Isten iránt, aki oly sok veszélyben, bajban, ellenség között vezette, védte népét! Ő ma is ugyanaz, aki évezredekkel ezelőtt volt.

Isten szeret téged is, engem is. Az Ő védő, szerető karjaitól csak a bűn választhat el. Ne engedd! Örvendj mindig annak, hogy tereád figyel az Úr, és erősítsen az a tudat, hogy ami történik, az az Ő tudtával történik.

Kezdd el magasztalni, dicsőíteni Istent! Magasztalás közben elfelejtesz félni, aggódni. Énekelj! Aki énekel, attól elfut a félelem, aggódás. Gyönyörködjél az Úrban, és Ő megadja neked szíved kéréseit! Légy bátor és örülj a mának, hogy a holnapod is áldott legyen!

Hirdetés

Örülj szívem, örülj én lelkem, mert gyermekének hív az Úr! Megváltottál Jézusom, tudom; tégy egészen szabaddá az aggodalmaktól, félelmektől. Dicsérni vágyom szent neved, Uram. Nagy a Te jóságod és szereteted. Áldott légy, köszönöm! Ámen.

(Morzsák 1., 1999)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Címkék