/ Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek. Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!” (És 40, 1–3)

Hirdetés

A népnek, az egyszerű embernek mindig nehéz, küzdelemmel, szenvedéssel, gondokkal terhelt volt az élete. Isten nem örül a szenvedésnek, nem leli örömét a sóhajokban, könnyekben. Az ember nyögése, sóhaja fáj az Úr szívének, mint ahogy fáj a szülőnek is, amikor hallja a gyermeke panaszát, nyögését. 

Isten vigasztalót küldött a földre, az Ő Fiát, Jézust. A nép várta a szabadulást – a legtöbben gazdagságot, gondtalan földi dáridót álmodtak. Isten pedig a lelki sötétség köteleiből, nyomorából akarta megszabadítani a népet, hiszen igazán szegénnyé nem a nincstelenség miatt válik az ember, hanem a sötétség, a látás nélküli esés, bukás, tévedés, bűnökben való botorkálás miatt. Isten üzent a próféták által, megbízta őket a vigasztalás és az útkészítés szolgálatával: „Vigasztaljátok népemet! Mondjátok meg, hogy a sötétség nem fog sokáig tartani, mert elküldöm a Szabadítót!”

A próféták szolgálata – mind a Szabadító útjának előkészítése, mind a vigasztalás, biztatás – erősítés volt. Jézus a szenvedőkhöz, a sírókhoz, a kivetettekhez, a pusztai szegényekhez jött. Ezt a népet készítették a próféták: várjátok, jön, szabadulást fog hozni!

S a nép várt, testi, fizikai, népi, nemzeti szabadulásra. 

Hirdetés

Keresztelő János hirdette az Úr érkezését, a Szabadító, a Messiás jövetelét: „Térjetek meg! Bánjátok meg a ti bűneiteket, tisztítsátok meg a szíveteket bűnbánattal és várjátok, mert Ő itt van, megérkezett, jön hozzátok”. 

És a nép elfelejtkezett a kenyérről, a szép ruháról, a nagy gazdagságról. Elfelejtkezett a nyomorról, mert a Szentlélek nyitogatta szívük ajtaját. Megtértek, bűnbánatot tartottak és vártak, örömmel várták az Úr érkezését. 

Ha te is pusztában éled az életedet, szenvedsz, sírsz – kiálts, meghallja az Úr és jön! De addig is dolgod van, készítsd az Úrnak útját szívedben: tarts bűnbánatot, készülj, rendezd, tisztítsd életedet, környezetedet! Készíts utat otthonodban, változtass eddigi szokásaidon, beszédeden, cselekedeteiden! Ő jön hozzád, személyesen keres téged. Készen vagy-e? Ha ma jönne, mit mondana a családod, amikor Jézus őket kérdezné meg felőled? Panaszkodnának, hogy neked soha nincs időd, mindig ideges vagy, sokszor csúnyán beszélsz, mindig kapkodsz, mert nem elég a pénz, meg türelmetlen vagy szüleiddel, gyermekeidet nem akarod meghallgatni, megérteni? Tarts nagytakarítást szívedben! Tarts őszinte bűnbánatot, kérj bocsánatot az Úr Jézustól! Készítsd az otthonodat, rokonaidat, férjedet, feleségedet, gyermekeidet, szomszédodat, iskolatársadat, tieidet, munkatársaidat az Úr érkezésére! Szóljad, mondjad az Isten vigasztaló, szabadító üzenetét, igéjét, szükség van rá! 

Tudnod kell, hogy a prófétához hasonlóan, kemény pusztai útkészítéssel, tövisekkel és sebekkel kell küzdened. Mert hőség és szomjazás, lemondás van a pusztában, de te ne fordulj vissza, ne állj meg! Legyen megváltozott életed példa, cselekedeteiddel is hirdesd, vigasztald az embereket, azokat, akik rád figyelnek, és azokat is keresd meg, akik elfordultak eddig tőled. Mert Ő jön, hozzád és a tieidhez. A hozzájuk vezető utat, az út egyengetését, készítését rád bízta. Végezd munkádat felelősen, szeretettel. Mert Ő jön, megígérte, bízzál! 

Hirdetés

Terhek cipelését, könnyes virrasztásokat, szeretteimért való könyörgést, esedezést bíztál rám, Uram. Adj nekem erőt! Teremts bennem tiszta szívet és add nekem a Te erős Lelkedet. A munkámat néha könnyezve, nyögve, sóhajtozva végzem, mert a kietlen, tövises pusztai út nehéz nekem. Jöjj, Úr Jézus, én Szabadítóm, és könyörülj meg rajtam, szeretteimen! Várlak, Megváltóm, Szabadítóm. Ámen.

(Morzsák 1., 1999)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Címkék