/ Mozaik

„Monda Simonnak: evezz a mélyre, és vessétek ki a hálókat fogásra. És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.” ( Lk 5, 4–5)

Mi történt ezen a hajnali vagy kora reggeli órában a Genezáreti-tó partján? A felkelő napot még köd takarta, fáradt, kimerült halászok a partra vonták csónakjukat és mosogatták, javítgatták, kötözgették a hálóikat. Nem hiszem, hogy nagyon boldogok voltak. Nem fogtak semmit, hiába dolgoztak, nem lesz kenyérre való pénzük. Mihez kezdjenek ma, meg holnap?

Korai látogató érkezett, és jöttek utána sokan, nagyon sokan. Benépesült a part. Miért jöttetek, mit akartok látni? – kérdezhették volna. Talán halat akartok venni? Nincs, nem fogtunk, üres a háló!

Nem halra éheztek ezek az emberek. Isten szavát akarták hallani. Jézus után jöttek.

Ismeri az Úr a mi szívünket, vágyunkat, félelmeinket, reménységünket. Ismerte ennek a lelkileg kiéhezett népnek a szívét is. Szólni akar hozzájuk, beszélni fog, tanítani fog, hogyan, miként éljék életüket.

Simon hajója közel volt, belépett és azt kérte Simontól, hogy kissé evezzen beljebb. „Majd leült Jézus és a hajóból kezdte tanítani a sokaságot.” 

Ekkor, itt a Genezáreti-tó partján miről beszélt, mit tanított Jézus? Nem tudjuk, nincs leírva. De ami ezután következett, azon mi is csodálkozunk, ámuldozunk. Így olvassuk az igében: „Mikor pedig megszűnt beszélni, monda Simonnak: evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.” (Lukács 5, 4)

Simon szerint lehetetlent kér. Fáradt, nem akar vitatkozni ezzel a kedves tanítómesterrel, de azért mégsem állja meg szó nélkül: „Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót” .

Milyen sokszor hallottam Jézus hangját, tanácsát, utasítását, és én nem engedelmeskedtem Néki! Megmagyaráztam, indokokat mondtam, bizonygattam, engedetlen voltam. Ó, én balga! Az engedetlenségem soha nem volt jó! Isten mindig valami jobbat, maradandóbbat, nagyot és áldottat készített, de én nem ismerem az Ő tervét. Ellenkezem, magyarázkodom és ellenállok.

Engedelmeskedni kell Istennek! Sajnos, nem mindig vagyok erre képes. Pedig csodákat élnék át és tapasztalnék, mert Ő a javamat akarja. Ismeri tervemet, de neki jobb terve van számomra. Ismeri erőtlenségemet, nélkülözésemet, magányosságomat, szeretet utáni epekedésemet, félelmeimet. Ő jól ismer téged és engem. Szeret téged és engem, mert az Ő gyermekei vagyunk, adni és áldani akar minket. Az Ő tervét csodákban is megmutatja nekem és azoknak, akik körülöttem vannak.

Kedves Olvasóm, te is így látod magadat az ige tükrében? Szánj időt magadra, figyelj, neked mit üzen ez az ige! „Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat fogásra.”

Mi a válaszod? Megmagyarázod Istennek, hogy nincs értelme, eredménytelen a próbálkozás, a küzdelem? 

Istennek nem kell a mi magyarázatunk. Ismeri a kudarcainkat, veszteségünket, erőtelenségünket, reménytelen és kilátástalan helyzetünket ismeri jobban, mint mi magunk. Engedelmességet vár tőlem, nem áldozatot.

Mennyire hiszem, hogy Ő hatalmas és cselekedhet csodákat ott is, ahol én feladtam a küzdelmet és minden reményt? Sokszor nem tudom hinni, mert a félelmem, a reménytelen lemondásom nagyobb, mint a hitem. 

Amikor a Mester kérte, parancsolta, akkor Simon félreteszi az indokait, ellenvetéseit és engedelmesen cselekszik! Nemcsak ígéri, de cselekszik, most, azonnal. Nem halogatja holnapra, mert most itt van a Mester, lássa meg Ő is, hogy engedelmesen cselekszem!

Most kell a segítség, most kérjük, rimánkodunk és könyörgünk, de nem engedelmeskedünk most, amikor az Úr parancsol, utasít, tanácsol, vezet! Most élhetnéd át a csodát, de ha „nem veted ki a hálót”, ha nem követed az Ő parancsát, tanácsát, akkor szegényebb leszel és boldogtalan. 

Simon engedelmes volt és kivetette a hálót, de előbb a mélyre evezett! A mély víz, a parttól távolabb, nagyobb kockázattal jár, mint a partközeli sekély vízben való halászgatás.

Félsz eltávolodni a biztonságosnak hitt parttól? Félsz a mélységtől? Félsz, hogy magadra maradsz? Félsz a fárasztó, hiábavaló evezéstől, küzdelemtől? Félsz az újabb csalódástól, kudarcoktól? Isten megérti és ismeri félelmeidet, nem ítél el érte. Jézus ott volt Simon közelében, figyelte, hogyan evez a mélységek felé és hol, mikor veti ki a hálóját. 

Simon engedelmességét áldás követte. Csoda, amit nem csak ő, a szegény, fáradt Simon halász élt át, de vele együtt csodát láttak és tapasztaltak a többi halászok is.

Légy csendben, halld meg a Mester, az Úr Jézus hangját: „Evezz a mélyre!”

Ne félj, higgy és engedelmeskedj, történjen meg a csoda a te életedben is!  

Istenem, hinni taníts, segíts, hogy engedelmeskedni tudjak. Merjek engedelmeskedni neked, jó Atyám, mert te a javamat akarod! Lépj be az életembe, hajolj közel hozzám, hogy érezzem jelenlétedet a hajómban! Segíts legyőzni az indokaimat, fáradtságomat, félelmemet és sötét reménytelenségemet! Szentlélek Isten, kérlek, melegítsd fel hideg, didergő szívemet! Köszönöm, Úr Jézusom, hogy most te beszélsz hozzám igéd által. Áldott a Te szent neved. Ámen!

(Morzsák 5., 2010)

Dr. Tapolyainé  Bartha Gizella


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Címkék
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.