/ Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Pál apostol a bűnt nevezi kovásznak. „Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!” (1Kor 5, 13/b) 

Hirdetés

Nem lehet a bűnt takarni, megengedni a gyülekezeteken belül. Ha megengednek egy kicsinek látszó gonosz dolgot, az megnő, szaporodik és az egész gyülekezet lelkiségét megrontja. Nem lehet a bűnt takarni, elnézni, hiszen „mások is elestek már abban a bűnben”. Ami a világban megengedett bűn, bűngyakorlás, az megengedhetetlen Isten gyermekei között. A világ fiait mi nem tudjuk fegyelmezni. 

Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. De nem általában e világ paráznáival, vagy nyerészkedőivel, harácsolóival, vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból... Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek ti is? A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni!” (1Kor 5:10, 12-13)

A mi feladatunk, hogy ne gyakoroljuk, ne kövessük a világi szokásokat, bűnöket. Mi nem ítélkezhetünk a világiak felett! De meg kell ítélni, hogy mi a bűn és mi az, amit én, hívő ember, Krisztus megváltott gyermeke, nem gyakorolhatok! A világ bűneit nem tűri Isten, és Ő fogja megítélni, büntetni. Kegyelme a világra is kiterjed. Ha megbánják és elhagyják a bűn gyakorlását, Isten megbocsát és irgalommal hajol a bűnbánókhoz. Ha mégis előfordulna – és előfordul sajnos a világi bűn a közösségekben, a megtértek között is –, a Biblia tanácsa nagyon szigorú az ilyenekre. Egy romlott ember megronthatja a gyülekezetet és a jövő nemzedéket is. 

Különösen felfigyeltem ennek az igének a fontosságára. Mostanában egyre gyakrabban robbannak ki a botrányok, itt Amerika-szerte, az egyházakban előforduló katasztrófális bűnök miatt. Most napvilágra került az ügy, s kiderült az is, hogy ez azért folytatódott évtizedeken keresztül, mert bár rájöttek a vezetők, tudták, de takarták, hogy ne tudódjon ki. Ne rontsák le az egyház „tekintélyét!” Nem csak a szexuális bűnök rontották meg az egyházakat, de megengedett volt a faji, nemzeti, származási megkülönböztetés is! Óriási vagyonok tűntek el a szegények adományából, és a szegényebbek nyomorogtak a templomok árnyékában.

Miért tűrte Isten? Ő tudja, én nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy ítéletet tart Isten. A legnagyobb ítélet most, hogy az emberek csalódtak, megutálták a felhalmozódott erkölcstelenséget és elhagyták az egyházat, hátat fordítottak Istennek. Egy-egy ember romlottsága elég volt, hogy a bűn hatalmassá növekedjen.

Mi az a parányi kovász? Alig észrevehető bűn az életemben, amit én gyakorlok! Meddig engedélyezem a növekedését? Mikor elégelem meg a takarását? Mi lesz, ha mások is észreveszik? Ha lelepleznek? Akkor én is tagadok? Mást okolok, másra fogom, kimentem magam? Nem Isten előtt!

Hirdetés

A keresztény és keresztyén egyházak is „modernizálódnak”, együtt akarnak haladni a „korral”, liberalizálódnak, feladják a Biblia tanítását, mellőzik az ige szigorúságát... „A kicsi kovász nem baj, kicsi bűnért nem kell senkit megszégyeníteni, hiszen mindenki vétkezik. Isten kegyelmes Isten, minden bűnöst szeret! Ő úgyis meg fogja bocsátani minden bűnünket....” Istenem, légy irgalmas! 

Nem gyakorolhatok ítéletet senki felett, de látnom kell és szólnom kell. Elsősorban az egyén életének a tisztasága a fontos. Az én életem maradjon azon az úton, amit Krisztus kijelölt nekem. 

Hogyan lát minket Isten? Jók vagyunk! Hogyan lehet ez? Krisztuson keresztül néz ránk, rajtunk látja az Ő vérét, akkor jók vagyunk. Ha levetkőzöm az Úr Jézus jóságát, a bűneimet lemosó, tisztító vért, megbocsátó irgalmát, akkor elveszett, nyomorult bűnös vagyok, aki csak ítéletre méltó. Megérdemlem a pokolt! Jézus kegyelmet kínál, nem akar elengedni. Kezében akar tartani, hogy megőrizzen, megvédjen. Azt akarja, hogy  növekedjem az Ő kegyelmében!       

Növekedem-e? Ma ugyanaz vagyok, aki öt évvel ezelőtt voltam? Aki három hónappal ezelőtt voltam? A kegyelemben növekedhetek. Az Úr Jézus kérte az Atyától: „Szenteld meg őket a Te igéddel, a Te igéd igazság!” Mássá lehetek, növekedhetek az ige igazsága által, más emberré lehetek! Magamtól én képtelen vagyok megszentelődni, növekedni a hitben, megmaradni tisztán... 

Csak az ige képes ezt a munkát elvégezni bennem, életemben. Az ige nélkül, a régi, és parányi kovász is megrontja életemet, közösségemet az Úrral és a gyülekezettel. Állandóan vizsgálni kell magunkat: hol vagyok lelkileg? Van-e növekedés életemben, vagy csak romlás, értéktelenedés, elhidegedés, közömbösség, halál? Kik a barátaid? Kikkel tartod a kapcsolatot? Mit engednek meg  maguknak a barátaid? Növekednek-e ők a kegyelemben, bölcsességben, Isten Lelkének erejében? Avagy nem tudod-é, hogy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti, megposhasztja? Örömteli életre hívott el az Úr, nem romlottságra! Vigyázz, ne engedd a bűn kovászának romboló hatását életedbe! Légy Isten örömmondó hírnöke.

Hirdetés

Úr Jézus, kérlek fogjad kezem és vezess a Te utadon. Fogjad kezem, mert oly gyenge vagyok, néha járni sincs erőm. Fogjad kezem és vonj közelebb magadhoz. Őrizz meg a világ kovászától, a kis és nagy bűnöktől, a sátán csapdájától. Tisztítsd és őrizd meg a gyülekezetemet, közösségemet, kérlek, hogy senki ne vesszen el közülünk.„Fogjad kezem, az út sötét előttem, ha fényeddel nem világítod. De így, Uram, a mennyből jövő fénynél Reád tekintve bizton indulok.” Köszönöm, hogy Te velem jössz, mint mentél népeddel. Köszönöm, hogy betakar szereteted, bűnt eltörlő drága véred. Köszönöm, hogy a Tied lehetek. Ámen

(Morzsák 5., 2010)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Címkék