„A szeretet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor 13,7)
A szeretet himnusza nagyon szépen hangzik! Ha egész életemet feláldozom, akkor sem tudom betölteni ezt az isteni kérést, parancsot. Szégyen ilyet mondani, de nincs értelme az ájtatoskodásnak! Legyünk őszinték, legalább önmagunkkal szemben olyankor, amikor Isten elé járulunk! Felelnem kell: mennyi szeretet volt bennem tavaly? Mennyi van most?
Híjával vagyok a szeretetnek…
Kritika van bennem, ha meglátok, vagy meghallok dolgokat, amiről tudom, hogy nem jó, bűn, nem helyes. Ítélkezem, és ez már nem szeretet! Lemondó vagyok, mert látom, hogy az, akinek évekig ömlesztve adtam a szeretetet, védtem, óvtam, takargattam nem jutott semmire, ugyanott van, ahol évekkel ezelőtt volt. Nincs értelme a szeretetemnek.
Nemrég láttam egy csodálatosan szép festményt. Az Úr Jézus a vállán tart egy kis bárányt. A kezén sebhelyek látszanak, és a fején ott van a töviskoszorú, és sebes, véres Jézus homloka. Mosoly van az arcán… Megtalálta azt az egy elkóboroltat, akiért otthagyta a kilencvenkilenc engedelmes, szófogadó, jó bárányt. A jó Pásztor észrevette, hogy egy, az a bizonyos egy hiányzik. Egy elveszett, mert engedetlen volt, nem követte pásztorát, otthagyta a nyájat. Csavargott, nézelődött, kóstolgatott, eltévedt. Tövisek közé, szakadékba esett, összetörte magát, megsérült, megsebesült és kétségbeesve sírt. A Pásztor utánament, megkereste, vállaira vette és hazavitte. Az Úr Jézus mondta, tanította ezt a példázatot, gyermekkoromtól ismerem, és nagyon szeretem.
Amikor megláttam ezt a képet az élő Jézusról, akinek a kezén ott vannak a sebhelyek, akinek a homloka vérzik a tövisek alatt, és a vállain ott pihen a kis bárány, akit Ő megkeresett, megmentett, vállaira vett – megértettem a szeretetet. Az a csavargó, engedetlen bárány piszkos, sáros, nem sokat ér az élete, s mégis, ő ott nyugszik az élő, feltámadott Jézus vállain… Jézus mosolyog, boldogság sugárzik az arcáról: „Megtaláltam, megmentettem, ő az enyém!”
Miért tetted ezt Uram? – kérdezem. „Mert szeretem!”
Ő szeretett és szeret engem, nem érdemeltem, egyáltalán nem vagyok méltó a szeretetére ma sem, s mégis, Ő elfedezi bűneimet, és tűr nekem! Miért? Mert szeret, pedig nem érdemlem! Csak szeret és megbocsátja engedetlenségemet.
Ó, de sokszor felemelt vállaira, de sokszor vett a keblére! Takargatott, cirógatott, gyöngéden tisztogatott, védett. De sokszor éreztem, láttam kedves mosolyát, miközben a sebeimet gyógyítgatta!
Rád mosolygott már az Isten? Biztosan mosolygott, talán éppen akkor, amikor a legmélyebben voltál, amikor tested, lelked halálosan sérült, vagy beszennyeződött. Te kiáltottál, nyögtél, átkozódtál, jajgattál, imádkoztál, sírtál. Meghallotta a hangodat! Tudta, hogy hol vagy, azt is, hogyan jutottál oda. Hozzád hajolt, felemelt és rád mosolygott!
Mert Ő szeret, nagyon szeret!
Belőlem hamar kifogy, vagy kifagy a szeretet és a remény, ha bukott „hívő” embereket látok. Tudom, ez a hitem gyengeségének a következménye, nincs bennem szeretet, legfeljebb tétlenül szánakozom. Ítélet számomra ez az ige: „A szeretet mindent elfedez, mindent elhisz, mindent remél, mindent eltűr”. Belőlem mindez sokszor hiányzik, vagy csak nagyon kis adagban található. Bocsásd meg, Úr Jézus, bűneimet! Töltsd meg szívemet Szentlelkeddel, hogy tudjak őszintén szeretni, tűrni, hinni, remélni!
Általában mennyi szeretet van az emberi szívben? Elég sok, vagy kevés? Csak én látom magamat hiányosnak?
Az emberiség szenved önmagától, szeretetlenségétől, a szív eljegesedésétől. Megfigyeltem, hogy mikor szeretik az emberek egymást, mikor mondanak szépet, jót egymásról, mikor jut eszükbe a másik ember jósága, szeretete. A temetésen! Amikor már koporsóban fekszik „a szeretetlenség áldozata”!...
Ilyen irgalmatlan az emberi élet? Igen, ilyen irgalmatlan mindig és mindenhol, ahol a szeretet nem gyökeresedett meg a szívben. Ahol nem ismerték a jó Pásztort, Jézus Krisztust.
Csodálatos lenne az életünk, ha tudnánk szeretni, tűrni korábban, nem csak a koporsó mellett! A türelem és a remény virágait ajándékoznánk az élő embereknek. Nem késő, kezdjünk hozzá ma! Pótoljuk be a hiányt még ma!
„Jézus szíve megbocsát, vére fedez bűnt, hibát” – énekeljük.
Igen, Ő megbocsátotta a bűneimet, bűneidet, mert szeret. De Ő szereti azt is, akit te nem tudsz még szeretni. Őt is felveszi a vállaira, szívéhez szorítja, megtisztítja.
Na, de mikor?
Szeresd jobban, akkor hamarabb meglátod a csodát!
Drága Megváltóm, köszönöm, hogy szeretsz! Meghaltál értem is, a bűneimtől megváltottál, üdvösséget ajándékoztál. Köszönöm, hogy nem nézed gyengeségemet, türelmetlenségemet, gyenge szeretetemet. Töltsd be szívem Szentlelked áldott olajával! Szentelj meg, hogy örömödre éljek! Segíts látni, érezni mások fájdalmát, segíts tűrni, elhordozni a kellemetlen embereket! Köszönöm, hogy Te naponként hordozol. Köszönöm, hogy vállaidon hordozod fáradt, sebzett életemet. Magasztallak, áldott Megváltom! Dicsértessék a Te szent neved mindörökké! Ámen
(Morzsák 5., 2010)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
