/ Kultúra

„Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt.” (Kol 3, 9) 

Pál apostol megtért embereknek, keresztyén gyülekezet vezetőinek, tagjainak írta leveleit. Az apostol levele részben tanítás, figyelmeztetés és intés is. Magáról tudta Pál, hogy könnyű elcsúszni, besározódni, különösen annak, aki magában van, akire nem figyelnek, nem vigyáznak.

Két évvel ezelőtt egy kiadós eső után kimentem az udvarra, azaz csak indultam, mert elcsúsztam, elestem. Mivel mindkét csípőm le van vágva, és beépített műcsípőkkel járok, nehéz bizonyos mozdulatokat megtennem. Ott voltam a tanyám udvarán, elterülve a sárban. Felállni nem tudtam, éppen akkor senki, de senki nem volt ott velem. Első riadalmam után, amikor felfedeztem, hogy hála Istennek, a csípőm nem ferdült el, nem tört ki karom, lábam sem tört el, örültem, és azonnal dicsőítettem az Urat. A következő riadalmam az volt, hogy mi lesz most velem, hogyan állok fel? Magamtól képtelen vagyok, semmi kapaszkodó nincs a közelemben. Imádkoztam: „Úr Jézus, kérlek, küldj segítséget, nem maradhatok itt a sárban!”

Vártam, néztem az eget, de nem jött senki. Gondolkodtam, s azt mondtam: na, ha senki nem jön, akkor nekem kell próbálkoznom. Uram, segíts, adj erőt, mit csináljak, hogy jól csináljam?! Próbáltam hasra fordulni, nehezen ment, de lassan sikerült, négykézlábra állni a legnehezebb. Nevettem is magamon... Miért nehéz ez? Hiszen hathónapos koromban már négykézláb jártam! Erőlködtem, kínlódtam, és sikerült, felálltam. Hogyan, ne kérdezze senki, mert nagyon nehezen ment, de azért felálltam. Mulatságos látvány lett volna lefilmezni az én sáros jeleneteimet! 

Nem akartam elesni, mert tudom, hogy nekem nagyon veszélyes. Vigyáztam minden lépésre, mert nem szeretnék csípőműtétre menni! S ennek ellenére egy hónap múlva, egy nagy eső után, ugyanazon a helyen akkorát estem, hogy jobban még Góliát sem csaphatott volna a földhöz! Akkor volt segítségem? Nem volt akkor sem! De volt tapasztalatom, nemcsak az eséshez, de a felállás küzdelmeihez is. Az ügyeletes őrző angyalaim is mind ott voltak! 

Kedveseim, sokszor így járunk mi a lelki esésekkel, bűnökkel is. Nem akarok vétkezni, nem akarok bűnt követni. Semmiképpen nem szeretném megszomorítani Istent a bűneimmel. Így hát nem is vétkezek… Nem követek el bűnt… Nem ölök embert, nem rabolok bankot, nem paráználkodom, nem káromkodom... De gondolataimban, indulataimmal, érzéseimmel megbántom a Szentlelket, sajnos, vétkezek. Ajkammal is mondok olyat, amit megbánok azonnal, de már nem tudom visszaszívni. Sokat szomorkodom, bánt, fáj és kesergek amiatt, hogy ilyen vagyok. De kimondhatatlan kegyelem, hogy mindennap találkozom Megváltómmal, hozzá viszem bűnbánó szívemet, a kereszt alá. Megbocsát, megmos szent vérével. Nem veri a fejemhez, soha nem mondta: „Na, de édes gyermekem, te tegnap is, meg azelőtt is, ugyanezt csináltad! Meddig kérsz bocsánatot? Mikor hagyod abba? Változz meg!” 

Elbukunk, elesünk, besározódunk, ha nem vigyázunk. Hányszor lehet vétkezni? Nem lehet! Senki nem szabadít fel a bűnre!

A sátánnak van egy nagy trükkje. Kísért, körbe-körbe jár, kínálgat, csábítgat, és végül becsal a csapdába. Mindenki megkísérthető, becsapható! Amikor a csapdájába kerül az ember, amikor elbukik, vétkezik, akkor mit csinál? Csúfot űz az áldozatából! Belőlem, belőled. „Na, te nagy keresztyén, te imádkozó hívő, látod hol vagy?! Na ugye, nem érdemes kegyeskedni, szenteskedni! Úgysem tudsz megállni, látod, most is elbuktál. Ne próbálkozz, fordíts hátat az egész lelki életnek! Élj szabadon, majd én boldoggá teszlek! Ha nem sikerül, akkor öld meg magadat, nem érdemes élned!” Ezt a démoni módszert csak a hívő emberekkel szemben alkalmazza a sátán.

Kétségbe ejteni, vakká tenni, elkeseríteni, hogy ne találja meg a kereszthez vezető utat. Az ő gyermekei az övéi, azokkal nincs gondja. Azokkal nekünk van gondunk, mert szeretnénk megmenteni őket.

Miért nincs egység a feleségeddel, a férjeddel, a munkatársaddal, a lelkészeddel, a gyermekeddel, az anyósoddal? Mivel sértett meg? Mivel rántott be az ördög a csapdájába?

Elestél, sáros lettél, nem tudsz felállni? Kínlódd ki magad a sárból, ne maradj elterülve! Sárosan, sebzetten is mehetsz a kereszt alá, és mehetsz Hozzá. De te menj el Hozzá!

Rettenetes, ha az ember szíve kemény és irgalmatlan marad! Nekünk, hívő keresztyéneknek van tudomásunk az új életről, a kezdésről, a megbocsátásról. Velünk újat kezdett Isten, nekünk megbocsátotta bűneinket, új élettel ajándékozott meg.   

Neked, nekem kell munkálkodnom a békességért, egyetértésért, szeretettel és örömmel! Nem fordíthatunk hátat egymásnak!

Vigyázat, a megbánatlan, le nem rendezett bűneinket magunkkal visszük! Isten országába nem lehet bűnnel bemenni! A pokol kapuja nyitva van, de te és én Isten gyermeke vagyunk, a mi utunk a kereszthez vezet. Ott van a megbánás, megvallás, bocsánatkérés lehetősége. Még ma rendezd le ügyedet azzal, akinek a haragosa vagy, akinek hátat fordítol, akit kerülsz, akivel nem értel egyet! „Ne hazudjatok egymás ellen, mivel levetkeztétek amaz „ó” embert, az ő cselekedeteivel együtt.” 

(Morzsák 5, 2010)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Címkék
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.