/ Kultúra

„Miért csüggedsz el lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok néki, szabadító Istenemnek!” (Zsolt 43, 5)

Nagyon szeretem ezt az igét. Sokszor elmondtam én is életemben. Mondjuk el közösen mi is ezt az imát, könyörgést: „Szolgáltass nékem igazságot, Istenem, és pereld peremet a hűtlen néppel szemben! Az alattomos és álnok emberektől ments meg engem! 

Hiszen Te vagy oltalmazó Istenem, miért taszítottál el engem? Miért kell gyászban járnom, miért gyötör az ellenség? Küldd el világosságodat és igazságodat: azok vezessenek engem! Vigyenek el szent hegyedre és hajlékaidba, hogy eljussak Isten oltárához, Istenhez, akinek ujjongva örülök. Hadd magasztaljalak hárfával, Isten, én Istenem!”

Szegény ember nagy bajban van, nagyon szenved a rosszindulatú emberektől. Oltalmat, igazságot kér, ugyanakkor fél, mintha „eltaszította” volna Isten. Talán ezért vannak alattomos és álnok emberek ellene, akik gyötrik őt, mert azt hiszik, hogy nincs védelmezője, Istene? De nincs benne bosszúvágy, nem akar harcolni ellenségei ellen. Isten segítségét, igazságát kéri: Te hajtsd végre a büntetést ellenségeimen! Hiszen Te vagy az én oltalmazóm!

Milyen jó lenne mindig így gondolkodni és imádkozni! Akkor is, amikor a rossz emberek fájdalmat okoznak, gyötörnek. Ne én hajtsam végre az ítéletet, a büntetést, tegyem le Isten kezébe ügyemet, cselekedjen Ő, mert Őbenne bízom! Sokszor a fájdalom, a keserűség, a bosszú hajtja az embereket, mert igazságot, büntetést akarnak mindenáron.

A bosszú elvakít, megzavar, és nagyobb bajt hoz, mint ami volt. Az indulat hatása alatt nem tudunk igazságosan még szólni sem, cselekedni pedig egyáltalán nem. Az indulat megvakít és elveszi az emberek eszét. S itt jön a megoldás: kérd Istent: „Küldd el világosságodat és igazságodat: azok vezessenek engem!”

Istennel beszélget Dávid. Közel van szívéhez az Úr, és bátran elmondja érzését, vágyát, keserűségét. S amikor elpanaszolhatja félelmét vagy a feltételezését, kiönti szíve minden terhét Istennek, akkor felszabadul. S hova vágyakozik, hová akar menni? Az Isten oltárához! Úgy érzi, most nem elég a szó, már nemcsak énekével, imádatával, de hárfájával is Istent, az ő Istenét akarja magasztalni. Megszabadult a benső tehertől, keserűségtől, és most ujjongva örül az ő Istenének.

Kedves Olvasóm, van-e ilyen áldott megtapasztalás az életedben? Találkoztál-e a csendben a te Isteneddel? Tudtál-e ujjongva örülni Isten igazságának, nem a te magad igazságának, de annak, hogy Ő majd cselekszik és igazságosan?

Ezt az örömöt csak akkor tapasztalhatod meg, ha elengeded a bosszút, a lázadást, félelmet, indulatot, és Istent hívod segítségül. Ha kezébe teszed ügyedet egészen, nem tartasz magadnak semmit. Ez az érzés semmivel nem pótolható, ezután énekre nyílik ajkad, lelked és ujjongva örülsz. Csak a Szentlélek adhatja ezt az ujjongó, Istent magasztaló, felszabadult érzést!

Itt van az ujjongó Dávid, hárfával zengi dicséretét, imádatát Istennek. S ekkor megváltozik a zsoltár hangja, mondanivalója. Eddig Istennel folytatott párbeszédet, neki mondta el, ami a szívében volt. Most egy monológ kezdődik. „Miért csüggedsz el lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok néki, szabadító Istenemnek!” Magában, magának magyaráz Dávid, önmagát bátorítja, biztatja. 

A lelkipásztora is mondhatta volna: „Dávid, kár háborognod, nem éri meg az izgalom! Különben sincs okod elkeseredned, csüggedezned. Te tudod, hogy a te Istened mindig megvédett, vigyázott rád. Most is megszabadít ebből a helyzetből. Nem nevethet rajtad a te ellenséged. Isten igazságot fog szolgáltatni. Csak csillapodj le, nyugodj meg! Adj hálát azért, hogy Ő veled van, dicsérd Istent előre, mert Ő a te szabadítód! Vedd elő a hárfát és játssz valami szép, Istent magasztaló éneket!”

Miért csüggedsz el, kedves Olvasóm? Ne háborogj az igazságtalanság miatt, még a veszteség miatt sem! Csendesedj el Isten előtt! Mert ha tovább folytatod a háborgást, a dühösködést, felmegy a vérnyomásod, agyvérzést vagy szívrohamot kapsz. Kell ez neked? Nem éri meg! Engedd el a kárt, a veszteséget, az igazságtalanságot! Tedd le Isten kezébe! Légy gyermekké, kisgyermekké, bizalmasan beszélgess Istennel, aki meg fog szabadítani! Te még csak ne is próbálkozz igazságot szolgáltatni! Nem a te feladatod, mert elronthatnád. Mondd te is Dáviddal: „Küldd el világosságodat”, hogy lássak, ne féljek, és „küldd el igazságodat”, hogy megnyugodjak! „Szolgáltass nékem igazságot, Istenem!”

A csüggedés idején félek, és nem látom az utat, merre menjek, mit válasszak. Úr Jézusom, kérlek, csendesíts le, nyugtasd meg szívemet! Bízom Benned, mert máskor is megszabadítottál. Adj szívembe reménységet és hitet, hogy csakis a Te akaratod szerint éljek! „Bízom Benned, Uram Jézus, add, hogy mindig így legyen! Bízzam Benned, bármi érjen, csak bízzam szüntelen!” Ámen

(Morzsák 5., 2010)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Címkék
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.