Élj Isten beszéde szerint!

„Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek. De ha majd beteljesedik – mert beteljesedik! – akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük.” (Ezékiel 33, 32–33)

Talán soha a történelemben nem volt ennyi lehetőség, alkalom és eszköztár az ige hirdetésére, a tanításra, mint most, a XXI. században. S mégis, az erkölcs, a morál az egész világon a legmélyebbre süllyedt. Miért? – kérdezik sokan. A lelkészek, a missziókban szolgálók dolgoznak, szolgálnak lelkesen. Hirdetik az igét, keresik a közlés legmegfelelőbb módját. Csak azért, hogy mindenkihez, minden szintre és minden korosztályhoz, minden „ízlésnek megfelelően” eljusson az evangélium.

Az emberekhez eljutott az örömhír, a kereszt szabadításának híre. Az őserdőkben a bennszülöttek, a távoli szigetek lakói is hallják az igét. A világvárosok utcáin, parkokban evangelizálnak, szinte minden utcasarkon van egy templom vagy imaház, ahová hívogatnak modern zenével, balett-tánccal, bibliai drámajátékokkal. Óriási sportcsarnokokban tízezrek hallgatnak egy-egy neves evangelizátort, és még sincs változás! Miért? 

Megkeményedett az emberiség szíve. Elfordultak Istentől.

Így volt ez Ezékiel próféta idejében is. Fogság és szolgaság, idegen uralom, pogány istenek imádata, pogány szokások gyakorlása még a szent földön is. A próféta közli Isten üzenetét, de nem hallgatnak rá. Ekkor személyesen beszélt az Úr a prófétával is: „Emberfia! Rólad beszélget néped a falak mellett és a házak kapujában. Így beszélgetnek maguk közt egymással: Gyertek csak hallgassátok, miféle ige jön az Úrtól! Azután eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének: odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Pajzán dallá lesz az a szájukban, az eszük pedig nyereségen jár. Csak ennyi vagy nekik: pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek.” (Ezékiel 33, 30–33)

Megijedtem, amikor olvastam ezt a bibliai fejezetet. Ma ugyanez történik szerte a világban, de ez a jelenlegi állapot az én népem között is. Ismerem népem lelki munkásait, pásztorait, szolgálóit. Nemcsak egy egyházat ismerek közelről, belülről, de nagy betekintésem és kapcsolatom van a nagy és kis egyházak lelkészeivel, szolgálóival is. Ismerem az egyháztagok életét is, harcait, bukásait, lelkigondozom őket. Tőlük tudom, az ő panaszukat hallgatom rémülten. Igen, megrémülök, mert tudom, hogy baj van, nagy baj! Háborúkat, üldözést, nyomorúságot, szenvedést, halált láttunk és túléltünk évtizedeken át... S mégis, most miért fordított hátat Istennek a nép? Miért?

Van kenyerünk, soknak szűkösebben, sokkal többnek bőséggel. Felépültek az otthonok, sokaknak a „paloták”, igaz, legtöbből hiányzik az otthon melege, a csend, béke és öröm.

Nem kell bicikligumi után sóhajtozni és zörgő ráfon karikázni, vagy gyalogolni kilométereket. A nyugati autók minden változatát megtalálhatjuk az eldugott falvakban és a városok parkolóiban is. Nem kell hajnalban kelni, a nagy teknőben kenyeret dagasztani, mert a boltban készen árulják a „felfújt”, nejlonba csomagolt kenyeret, a divatos pizzát (a finom lángos helyett), a készételek ismeretlen, de divatos változatát.

Ez mind nem elég? Mi kell még? Mikor fog Isten felé fordulni a nép? Mikor lesz imádat és hála az ajkunkon? Elvész a népem, ha nem lesz megtérés, őszinte bűnbánat. Elvész a népem, ha az anyag, a jólét, az önérvényesülés istenkéit szolgálja. Tudom, hogy Isten szeret és türelmes, kegyelmezni akar a legbűnösebb embernek is. Ő vár, de meddig? Mikor mondja ki: elég!?

Noé idejében is várt, de egyszer elérkezett az ítélet ideje. Csak az engedelmes Noé és az őt követő családja maradhatott meg.

Milyen könnyű a világot ítélni, az embereket bírálni és öntelten mondani: „Miattuk romlott a világ!” Magamon kell kezdenem az ítéletet, magamat kell a fényre, világosságra vinni, kényszeríteni. Mert csak a világosságban, a szent ige világosságánál látom meg magamat, rútságomat, bűneimet, hibáimat. Nekem magamnak kell megváltozni, belátásra, bűnbánatra jutni. Rám vár az Isten, rajtam akarja elkezdeni az Ő megmentő, megújító munkáját. Azért, hogy velem folytathassa a mentőszolgálatot. Mert mentenem kell szeretteimet, barátaimat, ismerőseimet, népemet. Kész-e a szívem letenni életemet Isten kezébe? Kész-e a szívem mentő szeretettel szeretni a szennyes, romlott életű bűnöst? 

Minél közelebb kerülök Istenhez, annál inkább érzem, hogy szükségem van az Ő erejére, tanácsára, vezetésére, biztatására. Magamtól képtelen vagyok a „túlélésre” is. De nem vagy, nem vagyok magamban. Velem vándorol utamon Jézus. Velem van akkor is, amikor félek, rettegek és gyáván megtagadom Őt. Velem van, mert Ő él, terve van életeddel és életemmel. Szolgálatot bíz rád és rám, mint bízott a félénk, rettegő, tagadó Péterre is! Áldott a Szentlélek Isten, aki jelen van erejével, hatalmával. Biztat, bátorít és tanácsol, nekünk szolgálnunk kell, az Ő erejével!

Rettenetes a világ, a mai ember állapota. Tudjuk, de mi nem siránkozhatunk, és nem ítélgethetünk! Szeressünk, szolgáljunk, mert szolgáló életünknek jutalma lesz.

Az igaz, hogy „egy próféta sem kedves a maga hazájában, otthonában, családjában.” De ez nem mentesít sem téged, sem engem a munka, az áldozat, a szolgálat alól. Megváltónkat keresztre feszítették, értünk, miattunk, szeretteink, rokonaink, ismerőseink, népünk bűnei miatt. Ő általa van reménységünk a megváltozásra, megtérésre, bűnbánatra, Isten megbocsátó kegyelmére. 

(Morzsák 5., 2010)

Dr. Tapolyiné Bartha Gizella

---

---

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek

---