„Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.” (Jób 42, 5)
Láttad már Istent? Találkoztál már vele? Hallottad-e hangját? Még nem, soha?
Volt egyszer egy ember, aki szerette, tisztelte és szolgálta Istent. Gyermekeit is Isten félelmére nevelte. S mégis, valami elképzelhetetlen nagy tragédia érte. Rablók megtámadták, kirabolták, ünneplő gyermekeire ráomlott a ház és mind szörnyet halt, csak a hírvivő menekült meg. Megrendítő és felfoghatatlan fájdalom szaggatta szívét. Egy napon ő maga is nagyon megbetegedett. Testét sebes fekélyek borították. Szenvedett és gyászolt, gyötörte lelkét.
Semmi nem adott enyhülést sem lelkének, sem testének. Akadt néhány régi barát, aki meglátogatta, szomorkodott vele néhány napig, aztán elkezdték faggatni, vallatni. „Te valami bűnt követtél el, Isten büntet téged, azért van e tragédia, csapás rajtad?”
Mit tehetett ez a szenvedő ember, hogy magyarázkodjon, hiszen teste lázban ég, lelke gyászol?! Isten igazságos és Ő tudja ártatlanságát, most ő nem képes megvédeni magát. Csak Isten tudja, mi miért történik, most még minden titok, amit nem ért, de bízik Benne.
Ismerjük Jób történetét. Ember volt, hozzánk hasonló hús-vér ember. Tragédiája, szenvedése, gyásza sokkal nagyobb volt annál, hogy képes lett volna birkózni bárkivel, aki külső szemlélő. Jób a legnagyobb kínok között mondta: „Tudom, hogy az én Megváltóm él!” Élete előbbi szakaszában ez a megváltó Isten megáldotta, s most, ha Ő vette el gyermekeit, egészségét, vagyonát, legyen áldott az Ő neve! Nem rázza öklét az ég felé, nem védekezik, nem perel vádló barátaival.
Isten jelen volt a tragédia idején, látta Jób szenvedését, kínjait, gyászát. Nem az Ő akarata és kedvtelése volt szolgájának, Jóbnak a gyötrése. A sátán akart bizonyítékot az ember gyöngeségéről, esendőségéről. A nagy életviharban pusztítani akart a sátán. De az Úr szolgája hűséges maradt, hite nem rendült meg. S eljött az idő, amikor megjelent Isten és személyesen beszélt Jóbbal. Ekkor mondta Jób: „Csak hírből hallottam Rólad, de most saját szememmel láttalak!”
Látta Jób Istent? Testi két szemével látta, érzékelte?
Szüleim már régen nem élnek. De van néhány, kézzelfogható emlékem tőlük. Nagymamám egy díszpárnát varrt a saját kezével. Édesanyám egy blúzt készített nekem, édesapám kalapját őrzöm. Ha előveszem ezeket az emlékeket, szemeimmel látom őket. Nem látomás, nem hallucináció, nem álom ez, de emlékemben felidézem, látom őket kezük munkájában.
Életem legnagyobb találkozása Istennel nem a karácsonyfa alatt volt, nem az íróasztalom mellett, nem gyermekem bölcsőjénél, nem is a koporsó mellett. Megalázott, megcsonkított, elhagyott, nyomorult állapotomban, a műtőasztalon, a betegágyon, a magányos, reménytelen vaksötétben. Megjelent Isten, láttam Őt, nem vízió volt ez, de látás, amit a lélek lát, és látás, amit a lélek képes felfogni. Megtapasztaltam szentséges erejét, jelenlétét, szeretetét, közelségét. Miért éppen a nagy nyomorúság és szenvedés idején? Mert akkor voltam a legérzékenyebb arra, hogy felfogjam, érzékeljem szent jelenlétét. Soha nem éreztem oly közel magamhoz Istent, mint akkor, amikor remegő szívvel, arcra borulva, megalázva magam esedeztem kegyelméért, segítségéért. Közel jött hozzám, lelki szememmel láttam Őt.
Jób látta Isten áldását a tragédia előtt is, hűségesen szolgálta Őt. Ám életének e nagy viharában, a szenvedés tüzében meglátta az Élő Istent.
Irodalmunk egy kedves gyöngyszeme Ady Endre vallomása „Az Úr érkezése” című versében: „És megvakultak hiú szemeim, meghalt ifjúságom, de Őt, a fényest, nagyszerűt mindörökre látom.” A költő szenvedett, küzdött, úgy, mint mi, bármelyikünk. De találkozott Istennel. Megérezte, meglátta. „Nem tüzes nappalon, de háborús éjjel.”
Láttad már Istent? Találkoztál már Vele? Mennyire ismered Őt? Milyen közel érzed magadhoz a szenvedés, gyász, tragédia, nagy vihar idején? Isten nem vette le szemeit Jóbról a nyomorúság és próba idején. Kedves vagy neki, közeledj hozzá, borulj le és bűnbánó alázattal mondd el fájdalmadat, gyötrelmedet. Közel van hozzád Isten, hallja imád. Vár rád, hogy megmutathassa magát neked, hogy lásd, kedves Olvasóm.
Mikor roskadoztam, megalázottan vonszoltam magam, láttál, Istenem. Sajnos én nem láttalak mindig, ezért haragudtam Rád. Bocsáss meg nékem, Uram. Kérlek, jöjj hozzám közel, szívembe jöjj és maradj nálam. Sokszor kételkedtem a bajok és szenvedés idején, nem láttam és nem értettem, mi a terved életemmel. Köszönöm, hogy megtartottál, s visszatekintve látom kegyelmed és szereteted munkáját. Segíts, hogy hitben járjak, s a próbák idején jusson eszembe az a sok jó, amivel megáldottál. Szentlélek, Isten, köszönöm, hogy kérhetlek, hívhatlak, légy jelen életemben. Köszönöm, hogy erőd támogat, vigasztal és segít. Magasztalva legyen szent neved, Uram, ne csak számmal, de életemmel is. Szeretnélek szolgálni és dicsőíteni Téged, Istenem. Ámen.
(Morzsák 5., 2010)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.