/ Mozaik

„Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!” (Zsolt 126, 1–2)

Hirdetés

Megfigyeltem: ha valami nyomja a lelkemet, ha valamit szóltam, tettem, gondoltam, ami nem illik Isten gyermekéhez, megterhelődtök. Nem tudok örvendezni, még mosolyogni sem. Benn, a lelkem mélyén rab, fogoly vagyok, vétkem, bűnöm foglya. Meddig lehet cipelni az ilyen nyomorúságot? Nekem nagyon nehéz, mert szenvedek a rám nehezedő teher súlya alatt. Nem csak a hangulatom változik meg, de megfájdul a fejem, étvágytalan leszek, kimerült, fáradtnak érzem magamat, és ha várok, nem rendezem le dolgomat Istennel vagy az emberekkel, biztos, hogy éjjel nem tudok aludni, álmatlanul vergődöm. 

Mindjárt észreveszik rajtam, hogy valami bajom van. Állítólag megváltozik az arcom, a kifejezésem, a hangom. 

Biztosan igaz, hiszen ezt észrevettem én is másokon. 

Hirdetés

Isten gyermekei, akik szeretik az Urat, nem mind szentek! Lehet, hogy akad, van néhány élő szent ezen a földön, Isten tudja, hogy kik azok. Eddig csak emberekkel találkoztam, olyanokkal, akik törekszenek a szentségre, szeretik Megváltójukat, igyekeznek Isten törvénye, parancsa szerint élni, de velük is megtörténik, hogy ők is szólnak, tesznek vagy gondolnak olyat, ami nem illik hívő keresztyén emberhez. Ilyenkor elkezdődik a benső harc. A Szentlélek azonnal figyelmeztet. A kísértő pedig nyugtatgat: igazad van, ne hagyd magad, jól tetted... Ez nem bűn! – súgja a sátán. Kinek engedek, kire hallgatok? Az „én” ember, az „ó ember” szereti igazolni magát, és ebben mesterien segít az ördög.  Megindul a benső lelki harc, és a harc azon dől el, hogy kinek hiszek, kinek engedelmeskedem. 

Könnyű felismerni a sátán munkáját annak, aki ismeri a Szentlélek szelíd és csendes hangját. Isten mindig kérlel, és ha elfogadjuk tanácsát, kérését, belső felszabadulás, öröm, nyugalom, béke tölti be a szívet. Ha nyugtatgatom magamat, ha bizonyítgatom, igazolom a saját bűnömet, amit jónak, igaznak akarok látni, soha nem lesz béke és csend a szívben.

A kísértő erre vágyik: boruljon fel a lelki egyensúlyod, légy ideges, ingerült, szíved legyen tele haraggal, keserűséggel. Nincs menekülés, rab vagy, fogoly vagy, és amikor már karmaiban tart, nevet a szemedbe: „Na, ugye, te nem is vagy szent, nem érdemes lelkizni, kínlódni! Élj a szabadságoddal, élvezd az életet, te légy ura a saját sorsodnak!”

Szabadságot emleget az ördög, és éppen akkor vagy fogoly, rab és szerencsétlen, megalázott szolga. 
Isten soha nem hagyta fogságban gyermekeit! Izráel népe vétkezett, elfordult az Úrtól, bálvány istenkéket imádtak, pogány szokásokat vettek fel, idegenekkel házasodtak. Nem hallgattak a próféták figyelmeztetésére. De Isten odafordult népéhez, nem dobta el magától engedetlen, rossz gyermekeit. Szemmel tartotta őket, és ha bűnbánatot tartottak, amikor hozzá kiáltottak segítségért, Ő megkönyörült gyermekein. Visszahozta őket, hazájukba, a Szent Földre. Sokan elvesztek a rabságban, de akik megszabadultak, örvendeztek, dicsőítették a szabadító Istent. 

Minden bűn megbénít, rabbá tesz. Minden bűnbánat, Istenhez fordulás felszabadít. Krisztus szabadít fel, Ő oldozza fel a sátán kötelékét az ember lelkéről.

A megtérés igazi jele az örvendező, szabad szív. Nem elég megtérni, egyszer szívünkbe hívni, elfogadni a Megváltót! Állandó kapcsolatra van szükség, nem lehet a szívnek két lakója. Szívemben ott lakik az Úr Jézus az Ő Szentlelke által, vagy befészkelődik hozzám a kísértő, az ördög, és egy kis sarkot követel az életemből magának? A kettő együtt nem lehet! Jézus szentsége mellett nem lehet kis és nagy bűnökkel együtt élni. Az megtörténik, hogy a hívő ember vétkezik, elesik, a kísértő megtéveszti. De nem kell a rabságában, a sátán bilincseiben maradni! Amint felismerem magamban, hogy tévedtem, vétkeztem, becsapott, megcsalt, elbuktatott a sátán, azonnal kiálthatok az Úrhoz, kérhetek segítséget, bocsánatot, szabadulást. Az ördögnek semmi gondja nincs az ő cimboráival, jól megvan velük. De Isten megtért, újjászületett gyermekei állandó célpontjai az ördögnek. Azért, ha elesik, megtéved a hívő ember, nem marad elterülve. Kiált, és a Szabadító jön, segít, felemel, megtisztít.

Nem takarhatom vétkemet, meglátszik rajtam, nem érzem jól magamat a saját bőrömben. De végtelen nagy békesség, nyugalom és öröm tölti be a lelkemet, amikor az Úr Jézus szent vére megtisztít, felszabadít, újjá teremt! 

Naponként szükségem van a lelkiismeret-vizsgálatra, azaz önvizsgálatra. A Szentlélek figyelmeztet, megvilágosít és csak így, az Ő segítségével élhetek győzelmes életet.

Igen, a hívő emberek boldogok! Meglátszik az életükön, munkájukon, de még a hangjukon is az Isten igazi békéje, öröme.

Fogság, rabság, üldözés közben is szabad volt a lelke az üldözött, hívő embereknek. Megelégedett és boldog lehet sült krumplival is az, akinek Krisztus a reménysége, erőforrása. Betegen, nyomorékon is vigad a szíve annak, aki a Szentlélek erejét, áldását, kegyelmét érzi. Meglátszik rajtad és rajtam, ha az Úr Jézus öröme, a Szentlélek békéje tölti be a lelkünket. Sugárzik az ilyen ember, és a „Pogányok is észreveszik és így szólnak: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!”  

Szentlélek Isten, köszönöm, hogy hívhatlak, kérhetlek, jöjj szívembe és lakj abban. Úr Jézus, köszönöm, hogy benned, általad, szabadságot, örömöt kaptam. Megváltóm, légy szívem állandó lakója, életemben ne legyen helye a gonosznak. Dicsőség és hála Istenemnek, aki Fiát adta értem, értünk, hogy megváltsa életünket a sátán rabságából, fogságából. Magasztalom szent neved. Szent vagy, Uram, szent vagy. Ámen.

(Morzsák 5., 2010)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella


 

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Címkék
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.