„Megemlékezzél a szombatról, hogy megszenteljed azt.” (2Mózes 20, 8)
Ma vasárnap van, tegnap volt szombat. Ma voltam a templomban istentiszteleten. Tegnap bevásároltam, főztem, kicsit dolgozgattam a kertben. Ma nem csinálok semmit. Ez a nap az Úrnak napja. Így mondjuk, de valójában ez a nap az én napom. Vagy az Úrnak napja? Istennek adom, ajánlom, ajándékozom ezt a napot? Neki nem kell az én ajándékom, hiszen Tőle kapom az életet, életem minden napját, Ő ajándékozott meg engem a mai nappal is.
Gondolkodom ezen az igén, de közben megszomjaztam, egy pohár vízért megyek a konyhába. A vízcsap és a mosogató tálca foltos, nem szeretem, ha nem tiszta, ha nem fénylik. Azonnal veszem a mosogatószert, és már csutakolom, takarítom a mosogató tálcát… Éppen elkezdtem a tisztogatási munkálatot, de eszembe jutott az ige: „Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!” Lám, egy pillantás elég volt arra, hogy elfeledkezzem az igéről, Isten parancsolatáról! Pedig éppen ma, éppen ezt az igét tanulmányozom.
Engem zavar a rendetlenség, nem szeretem, ha piszkos körülöttem valami. Ez nem lenne még baj, de az már baj, hogy nem tudok vigyázni magamra. Muszáj, kényszerít valaki, hogy vasárnap is „csutakoljak”, takarítsak a konyhámban? Nem nagy dolog, nem bűn, de nekem azzá lett volna, ha nem veszem észre, hogy milyen könnyen elsiklik a tekintetem, a gondolatom, és elfoglalom magamat valamivel, ami nem fontos, nem létkérdés. De az időmet takarításra szentelem, nem pihenek az ige szépségében!
Nem kell „betűrágónak lenni”, mondta egy asszony nekem évekkel ezelőtt. Vallom én is! De ezen a címen, vagy ez ürügy alatt felmenthetem magamat minden törvény alól. Nem kell komolyan venni, nem kell betű szerint értelmezni, egy kicsit innen, egy kicsit onnan lehet engedni. Lehet?
Isten törvényül adta nekünk a Tízparancsolatot. Minden parancsolat a mi védelmünkért van. Nem lehet kicsit ölni, kicsit paráználkodni, kicsit hamisan tanúskodni, kicsit lopni... Vagy lehet? Nem lehet! Kicsit sem lenne szabad elvenni az Istennek szentelendő napból! Az az Ő napja kéne legyen!
Istent nem lehet kicsit szeretni. Vagy lehet?
Az orvos nem mondhatja vasárnap reggel, hogy ma nem operálja meg a súlyos beteget, mert templomba megy. A mozdonyvezető, a pilóta vasárnap is dolgozik, ez az ő munkájuknak, hivatásuknak része, tartozéka. A pékek vasárnap kovászolják, dagasztják a hétfői kenyeret. Édesanyák vasárnap is megfürdetik kicsinyeiket, felszolgálják a reggelit, ebédet, vacsorát… De nekem most, vasárnap nem kell takarítani, ruhát mosni, vasalni!
Isten miértünk rendelte a pihenés napját. Szüksége van a testünknek a megpihenésre, ellazulásra. De a lelkünk is epekedik a csend után. Lelki ellazulás nélkül kattogó, zakatoló robotgéppé válunk…
Ez az a nap, mit az Úr rendelt, a hálaadás, a nyugalom, az örvendezés napja. Vannak, akik ragaszkodnak a bibliai szombat naphoz: ha tehetik, jól teszik! Ünnepeljenek szombaton, gyönyörködjenek az Úr Jézusban! A keresztyénség nagyobb része a vasárnapot igyekszik megszentelni, ez az Úrnak napja, mert ezen a napon támadt fel a mi drága Úr Jézusunk.
A feltámadt, élő Megváltóra, Jézus Krisztusra emlékezünk a vasárnapokon, a hét első napján. Ebből a napból mennyit szánunk, szentelünk Istennek? Ez a nap lenne a csend, a hálaadás napja, de az ember nem ismeri a határt, és nem veszi komolyan, szigorúan Isten tanácsát, törvényét. Megfosztjuk magunkat és elveszünk abból, ami Istené.
Az ember nem ismer határt az evésben, ivásban és a munkában! Önmagát teszi tönkre a mértéktelen ember.
Kevesen képesek megállni, lecsillapodni, ellazulni, csendben lenni. Nem tanultuk meg, vagy elfelejtettük a pihenés áldását. Mert kényszerít a munka. A mi munkánk fontos, annak meg kell lenni, senki nem csinálja meg helyettünk. De ne tessék elfelejteni, hogy ez a munka nem fog elszaladni előlünk, megvár!
Mi jár Istennek? Van neki minden, nem kell Neki semmi... Minden az Övé, mi emberi agyunkkal gondoljuk, hogy adhatunk, tudunk adni valamit Neki.
Isten rád vágyik, és rám vár. A szívedet kéri, a gondolataidat. Az Úr a közösséget, a találkozást akarja, kívánja veled. Beszélgetni akar veled és velem. Tanácsolni, figyelmeztetni, tanítani, vigasztalni, bátorítani akar. Isten adni akar neked és nekem.
Ha nincs időnk, ha nem tudunk hetenként legalább egy napot odaszánni, előbb vagy utóbb megbetegszünk testünkben, és összeroppanunk lelkünkben. Isten nélkül, pihenés nélkül robotolni, csak magunkban és magunknak élni nem lehet egészségesen!
Mit adhatok Istennek? Mindent Tőle kaptam, az életem, a mai napom is az Övé. A nyugalom napját Ő ajándékozta nekünk, hogy csend legyen a szívünkben, az izmainkban, életünkben. Ez a nap a „feltöltekezés” napja, a dicsőítés napja.
Életem ideje a Te kezedben van, Uram, tudom! S mégis oly sokszor megfeledkeztem erről, mert hajtott a munkakényszer. Tudom, nem lett több, jobb az élet körülöttem akkor sem, amikor Tőled vettem el az időt magamnak. Mennyi erőt, örömöt, áldást nyertem, amikor képes voltam letelepedni melléd, igéd mellé, és figyelni Rád, üzenetedre, tanácsodra, vigasztalásodra! Köszönöm türelmedet, szeretetedet. Köszönöm a Te parancsolataidat. Vésd szívembe, hogy ne felejtsem el, de éljek azzal és általa! Uram, csodálatos vagy, dicsőséges, hatalmas, és mégis türelmes, a Te engedetlen kicsiny gyermekeidhez, hozzám is. Magasztaltassék drága neved! Áldott vagy, Istenem, szívem dicső királya. Ámen
(Morzsák 5., 2010)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
